A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 
 
 
– Kérlek, mutatkozz be, mondj pár mondatot magadról.
– Hazánk egyik pezsgő egyetemi városában, Szegeden nőttem fel, amelyhez mind a mai napig ezer szállal kötődöm. Szülővárosomba visszatérni máig hatalmas élményt és igazi, tartalmas kikapcsolódást jelent számomra. Szüleim már egészen fiatal koromtól fontosnak tartották, hogy magas szinten megtanuljak egy idegen nyelvet, ami végül az angol lett. Az általános- és középiskolában egyaránt speciális osztályban, emelt óraszámban tanult nyelv ismerete kitágította érdeklődési körömet, és nyitottá tett a nagyvilág, más nemzetek, más országok történelme, szokásai iránt. Így középiskolai és egyetemi éveim alatt több nemzetközi projektben is részt vehettem. Ilyen volt a European Classes nevű németországi diákszeminárium, vagy a szegedi és kolozsvári egyetemek áthallgatási programja, amelynek több évig szervezője is voltam.

Tiszteletes Úr, nemrégiben a Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetésben részesült az észak-európai magyarság lelki gondozása mellett anyanyelvének, kultúrájának és identitásának megőrzése iránt is elkötelezett, több évtizedes szolgálata elismeréseként, amihez ezúton is gratulálok. Hogyan és mikor értesült a kitüntetésről, mennyire érte meglepetésként az elismerés?

MVP: - Idén van hatvan éves évfordulója annak, hogy 1957-ben megalakult a svédországi magyar protestáns gyülekezetek közössége. Úgy vélem, az elismerés mindazoknak szól, akik eme északra sodródott magyar közösséget életben tartották, támogatták, vezették. Közöttük is Glatz Józsefre, Szigeti Sándorra és Koltai Rezsőre gondolok, akiknek én közel három évtizede nyomdokába léptem. A nyár elején Makkay Lilla nagykövet asszony értesített arról, hogy egy állami kitüntetés várományosa vagyok. Azt, hogy kitüntettek, végül is Győri Péter követségi tanácsos úr közölte augusztus első napjaiban.

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME