A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Néha csak saját magadban barangolsz, teszel túrát. Léleklejtőiden, örömkanyonaidban kanyarogsz. Napokig alig látod az eget, csak amennyit a magas épületek a szemed elé engednek. A városi fényeken túlragyogó csillagok. Mondjuk azt sem tudom, melyik mesterséges műhold. Átfut rajtam, hogy gyerekkoromban milyen tiszta volt még az égbolt. Sokkal kevesebb volt a mesterséges világító test, a fényszennyezés. Ugyan milyen lenne egy végsőkig beépített világ?

Szóval képzeld csak el, hogy nullától huszonnégy óráig csak magas épületek vesznek körül. A napfény csak itt-ott férkőzik be, ahol egymást metszik az utcák, hogy közlekedni tudjanak A-ból B-be az autók. Hiába ülsz biciklire, vágysz kifutni a világból, hogy olyan helyre érj, ahol nem vesz körbe más, csak a légüres tér, vagy az erdő. Igazi rémálom. Örök építkezés. Munkások a felállványozott világ közepén. Járó betonkeverő autó. Régi épületek rombolása. Irodaházak térhódítása. Üvegpaloták. Kongó üresség. Szabályozott terek, kordában tartott növények, mesterséges természetutánzat. Soha sincs csönd: a parkot minden oldalról forgalmas út veszi körül. Valahol épp felújítanak vagy építenek valamit. Ugatnak a kutyák. Sírnak a gyermekek. Ha csöndre vágysz, lassan nem mehetsz máshová, csak önmagadba. Növessz a saját bensődben erdőt, mezőt, dombokat, hegyet. Csúcsokat.

Írta: Antal József

Néha...

 

…néha, amikor kint vagyok,

nem vagyok más, mint

a gólya lassú röpte

a tücskök alkonyati hangversenye

a lemenő nyári nap egy csillanása

a heverésző macska lusta tekintete

a rigó gyors rebbenése

a falról lassan lefolyó árnyék…

 

Írta: Kozsák Rudolf Árpád

Ahogy felderengett a nap, megváltozott a világ. A bükkfák bőrszerű, világosszürke kérgén megcsillant a napfény, az ösvényen párhuzamos vonalpárok sorakoztak egymás mellett – a fák vetette árnyékok játékaként. A karácsonnyal a hátam mögött, a szilvesztertől néhány nap távolságra, zavartalanul bandukoltam a Bükkben. Fekete harkály, holló, csuszka, hegyi fakusz és széncinege kísért az utamon. Kilencszáz méter felé közeledve megjelentek az első hófoltok is. A Bálványon embersereg pihent, hangos jókedvüktől visszhangzott a hegy. Hihetetlenül éles kontraszt képződött az erdő némasága és a csoport túlzott harsánysága között. Aztán lefelé menet újra elhallgatott minden. Helyreállt az egyensúly. Újra hallottam önmagam.

Budapest, 2024. január 1. 22 óra körül

DSC_0864_kicsi.jpg

Írta és fotó: Antal József

Az utcán:

- Bocsánat, uram, meg tudná mondani, hol találom a Nolanszky-utcát?

- Nem Romanszkyt keres véletlenül? Azt hiszem, színész volt.

- Nem, azt Polanskynak hívják.

- Mindegy, erre nincs ilyen utca.

- Akkor miért nem azt mondja? Én a volt Úttörő Áruházat keresem.

- És maga miért nem ezzel kezdi? Hát az itt van a…ott van, látja? Száz méter. Hát akkor mit akar a Polanskyval?

- Bocsánat, a Polanskyra maga kényszerített valami Másikszkyvel.

- Tehát az Úttörő ott van. Viszlát.

- Most hová siet?

- Azt hittem, elégedett az Úttörővel.

- Az nekem azért kellett, mert onnan már könnyen megtalálom a Puskin mozit.

- Az már nem Puskin, hanem Puskinszky.

- Na, ne!

- Vicc! Vicc. Nem tudom, most mi a neve, de mozi, az biztos. Mozinszky.

- Én is ezt akartam mondani.

- Szóval, akkor most mit keres tulajdonképpen?

- Semmit, csak beszélgetni akartam valakivel, aki itt él, mert én ötvenhat óta nem jártam itthon. Az Államokból drága…

- Na, pedig akkor maga kellene, hogy segítsen nekem.

- Na, miért?

- Engem már harminckilenc végén elvittek a szüleim Svédországba. Igaz, hogy aztán nyolcvanhat óta majdnem minden évben Budapesten töltök pár hetet. Ezért tudom, hol az Úttörő, meg a Puskin...

- …szky.

- Iszunk egy sört?

- Legalább annyit.

Írta: Maróti László

Göteborg, 2016.

Az idős házaspár nyáron minden délután lement a szabadstrandra, biciklijüket egy fának támasztották, és bementek fürdeni. A férfi türelmetlenül húzta maga után a feleségét, és gorombán nógatta, az pedig kissé félszegen követte őt a vízbe. Azon kevesen, akik ismerték őket, szomorúan nézték a párost, a többi parton és vízben tartózkodó nyaraló pedig furcsálkodva, megütközve bámulta őket. Nap mint nap ugyanaz történt: a férfi nagy sebbel-lobbal behúzta az asszonyt a Balatonba, ráparancsolt, hogy várja meg a kisebb vízben, míg ő úszik pár hosszt beljebb. A feleség láthatóan kétségbeesetten, zavartan, sírva várta a férjét, míg az bent úszott. Kellemetlen jelenet – így értékelte a látottakat a legtöbb fürdőző… Néhányan tudtuk, hogy ennél sokkal többről van szó… A házaspár körülbelül negyven éve, a szezonban mindig együtt jött le úszni – mivel a közelben van nyaralójuk. Mindketten nagyon szerettek úszni, mindig messze a bójákon túlra merészkedtek. A Balaton az életük fontos része volt, nyugdíjas éveikre pedig le is költöztek a nyaralójukba. Néhány éve azonban az asszonynál Alzheimer-kórt diagnosztizáltak és fokozatosan leépült, sorban elvesztette emlékeit. Férje fáradhatatlanul ápolta, és lecipelte a tóhoz, hogy együtt ússzanak. Az asszony azonban úszni is elfelejtett, és félni kezdett a víztől… A férj azonban makacsul berángatta a vízbe – mivel nagyon ritkán, még látni vélte felesége szemében megcsillanni a régi fényt. A nő ilyenkor szeretettel, finoman megsimította vizet, és úgy tűnt, hogy férjét is felismeri. A férfi mindig is úgy gondolta, hogy a Balaton még képes adni pár világos pillanatot a párjának. Hiszen a hullámokban maga is látta a fiatalságuk, az életük emlékeit. Működött, igen… de csupán pár pillanatig tartott… aztán az emlékeket újra elnyelték a hullámok. A férj ilyenkor messzire beúszott, és sírt.

IMG_6192_kicsi.jpg

 

Írta és fotó: Kozsák Rudolf Árpád

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME