A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Fekete és szürke négyzetes felületek montázsai különböző változatokban, nagyon munkásan és személyes kézírással – valahogy ez a kiállítás látogató első benyomása, az egy vajdasági művésztelepet is megjárt svéd művésznő „What remains are future ruins”vagy svédül „Det som återstår är framtida ruiner” („Maradnak a jövő romjai”) című kiállításáról.

Középiskolás koromban már valamilyen ismeretségben lehettem a művésszel. Így kellett lennie, mert emlékszem a kitéglázott kis udvarra, ott, abban a sarki házban, ahol Tihamér lakott. A Kőrös-híd felé lehetett arra kijutni. A kis ház még kisebb melléképületében Tihamér nagynénje lakott. Féltő szeretettel gondoskodhatott unokaöccséről, és tisztelettel beszélt róla. Legalábbis nekem feltűnt néhány apróság, pl. hogy Tihamér nem kocsmába járt, mint ahogy mi otthon a családban beszéltünk az apámról, hanem kávéházban volt a törzshelye. Büszkeség érződött a hangjában, mikor arról beszélt, hogy a televízió volt náluk, és filmezték Tihamér kezét. Ügyesen dolgozott festőkéssel, vagy csak ecsettel a kezében. Kiügyesedett a keze.

Dobó Tihamér Tisza-part hajókkal, olaj - vászon

Tihamért gyerekként ismertem meg Magyarkanizsán, a hatvanas években. Ötödikes koromban lehetett az eszmélésem. Akkor már túl voltunk jó néhány korcsolyázáson a befagyott Körös jegén, jó időben pedig pecázni jártunk a Bányába, vagy a Slajcra, kis Tiszára (a Tisza holtága) vagy valamelyik kanálisra. Egy ilyen alkalommal figyeltem fel a festő különös alakjára, aki festő állványát a Törökkanizsára vezető töltés oldalába állította és az előtte mutatkozó látványt festette vászonra, különös festékeivel.

1968--regi-toltes--olaj-vaszon-

„Ez itt a Cigonya” – suttogták mellettem a gyerekek. Majdnem vallásos áhítat fogott el, úgy néztem a sok bámészkodó között az említettet, aki valami számomra felfoghatatlant cselekedett: festékes kezeit törölgette a nadrágjába. Azt képzelem, hogy világos színű nadrágja volt, de meg kell mondjam, nem emlékszem rá pontosan, na meg a neveltetésem is tiltotta, mondanám Bendegúzzal együtt, hogy sokáig bámészkodjam. Arra azért világosan emlékszem, hogy olajfestékes palettája ott hevert mellette, a fűbe helyezve, és ezen nagyon vastag csíkba nyomott festékcsíkok virítottak, összekeverve vagy csak úgy sorban, a szélén. Hihetetlen izgalom fogott el, amikor megláttam a mellé helyezett bolti, (fém)festékdobozt. Egy egész ajtó befestésére alkalmas fehér festék volt. „Ilyen sok festéket használhat!” – gondoltam. Hát persze. Kora gyermekkorom sok traumája (értsd szó szerint, hiszen elsüllyedt velünk a csónak a Tiszán, eltörtem a karomat, beleestem a vízzel teli árokba, stb.) közül az egyik az óvoda utáni első rajzóra volt, szülőfalum Martonos, a vaskapu felől nézve csúcsos tűzfalú iskolájában. Úgy léptem oda be az épületbe, mint a tudás szent fellegvárába. Beengedtek, oda, ahova az én nagyobb bátyám is járt, és helyet foglalhattam az egyik hátsó padban. Úgy rémlik, mintha ez furcsamód délutáni megvilágításban történt volna. A szemüveges tanító nénink hosszasan magyarázta, hogy ez egy olyan festési mód, amit mi nem érthetünk meg, de azért próbáljuk ki, mert nagyon sok vizet kell hozzáadni a festékhez. A rajzlapra rajzoljunk egy kört vagy oválist. Először a széleit kezdjük meg festeni vékony ecsettel, és utána adjunk hozzá sok vizet, hogy a festés átlátszóvá váljon. Valószínűleg nagyon meg akarhattam felelni, hisz óvodás korom óta azt képzeltem magamról, hogy én nagyon szépen tudok rajzolni. Rengeteg vizet adtam a kevéske vízfestékhez, úgyhogy az én lila oválisom teljesen átlátszó és nagyon világos maradt. Nem értettem, hogy lehet így festeni. A csalódottságom óriási volt, majdnem kiábrándultam a festésből, de ami ennél is rosszabb, abban a hitben éltem, hogy nekem nem szabad sok festéket pazarolnom, vagyis mindig csak nagyon kicsit. Persze több más élmény is közrejátszott, hogy ez a szellemi gúzsbakötés végbement nálam. Később azért mégis jó érzékem lett az akvarellfestéshez, de sokáig nagyon kellemetlen élményként emlékeztem erre az esetre.

1968-Dobo-Tihamer-onarckepe-olaj--vszon

Máskor pedig kint az úton, a házunk előtt fociztam az új utcai pajtásaimmal. A játék hevében érkezett Tihamér, a járdán lassan közeledve. Odahívott magához, és azt hiszem, az apámat kereste, aki nem volt otthon. A fejemet azért megsimogatta. Talán még a kezét is a vállamon hagyta. Jólesett, és nagyon büszke voltam rá a játszótársaim előtt.

Egy délután apám egy illatozó olajfestménnyel tért haza. Soha ilyen még nem történt velünk, teljes volt a meglepetés. A Tisza-part egy részletét ábrázolja. Balra öreg fűzfa törzséből hajtanak ki ágak az ég felé, ahol fehér felhőket sodor a szél. A napsütés átragyogja a képet. A folyó hömpölygő felületén a túlpart fái és a közeli részén mólóhoz kikötött ladikok tükröződnek. A kép váltakozva lazúrosan és pasztózusan (vastagon) van festve, és semmi felesleges sincs rajta. A levegőperspektíva csodálatos természetességgel érvényesül. Valahol távol, a túlpart közepén két jegenyefa alakja magaslik ki a növényzetből. Rögtön észrevettem, hogy a festő két színt használt: kéket és rá narancssárgát, száraz ecsetvonásokkal. Az első pillanattól kezdve csodáltam a képet. Szögre akasztottuk, hiszen Tihamér maga keretezte alkotásait, és két hét elmúltával már nem éreztük erős szagát.

1968-Tiszaseccokb100x150cm-002

Hetedikes koromban már gyakran átvitték az osztályunkat a Zmáj Jovanovity iskolából, ahova jártam, a főutca végén lévő Ifjúsági Otthonba. Itt két nagyméretű festményét is megcsodálhattuk. Rögtön a lépcsőfordulónál egy stilizált tájképe fogadta az érkezőt. Egy nagyvonalú Tisza-kép, csak úgy direkt a falra festve, á la secco. Erőteljes sárga-barna színekkel és fantasztikus vonalvezetéssel. A csónakok szabályosan tükröződtek a vízen, a felhők nyalábba szedve ritmikusan gomolyogtak az égen, a fák égre meredő ágai erőteljes kontrasztot alkottak a fal fehér felületével. A vízen pedig, lent a csónakoknál fantasztikusan egyenes, merőleges vonalak, ellenpontozták a kép rengeteg vízszintes elemét, formáját. Ez hihetetlen eleganciát adott a Tisza lassú hömpölygésének, örvénylésének.

1968--fenyek-a-tiszan--olaj-vaszon-kb200x400cm-001

Fent, az Otthon színpadán pedig két óriási méretű vászna szolgáltatta az állandó háttért. Minden állami ünnep rendezvényén ott voltak Cigonya nemes egyszerűséggel formált, stilizált tiszai fűzfái(?), és fénykarikái. Nagyvonalú, de finoman összefogott kompozíciók. Ahogy ott álltam a színpadon valamilyen ügyben, lehet, hogy kórusban kellett énekelni, vagy táncolni éppen, tekintetemet mindig arra a részletre függesztettem, ahol a vásznat energikusan összecsapkodta a festmény kezdésekor. Megfogott ez a szabad expresszió. Nem mintha a festmény egyéb részletei, a különböző napszakokat szimbolizáló fénykarikák, vagy a látszólag tipografikus elemeket tartalmazó betét a kép jobb szélén nem vonzották volna tekintetem.

1979-Dobo-Tihamer-Lovak-olaj---vszon-80-x-99-cm-k

A kisvárosban mindenhol Tihamért bízták meg munkákkal. Az iskolát elvégző, ballagó dákok tablóit is vele díszíttették. Volt neki egy dekoratív, modern stílusa, az ábrázoltakat könnyedén átformálta, saját kifejezésével „transzponálta”. Ennek mibenlétét mindenképpen el akartam lesni. Úgy emlékszem, nyolcadikos koromban nem átallottam az áruház kirakatába kihelyezett tablót másolni. Vagy csak sokáig néztem, és bemagoltam az összes vonását. Azután odahaza egy reneszánsz férfiportrét alakítottam át egy rajzlapon Tihamér jellegzetes kör elemeivel, díszítéseivel. Tudása szó szerint lenyűgözött. Megtörtént, hogy az utcán egy osztálytársammal beszélgettem, Tihamér pedig kerékpáron érkezett, egy frissen festett gyerek portréval. Barátom szülei és mindenki, aki ott látta, joggal dicsérte munkáját.

3881379317290879538722143169477657318391808n

Később úgy alakult, hogy Nagy József osztálytársammal együtt felvettek az újvidéki iparművészeti középiskolába. Itt olyan tanárok is tanítottak, akik annak idején Tihamért is, de ennek nem volt különösebb jelentősége, ritkán meséltek nekünk volt diákokról, pláne olyanokról, akik nem maradtak a városban. Kivétel volt Čedomir Bačić, aki a művészet történetét tanította nagy igényességgel. Könyvünk nem volt, a jegyzeteiből kellett tanulni, szó szerint bemagolni szerb nyelvű szövegét. Elhivatottsága azért néha megengedte, hogy művésszé vált egykori tanítványaival példálózzék az idősebb középiskolásoknak. Azt hiszem Tihamér nehéz diákkoráról is beszélt egyszer. Cigonya saját elbeszélése szerint egy Čoporda nevű tanárnő viselte szívén a szegénysorú diák sorsát. Mi csak látásból ismertük ezt a nagyszerű tanárnőt, hiszen grafikusokat egyáltalán nem tanított.

Diszkóba jártunk szórakozni a generációmmal, és az egyik hétvégén az egyik társam azzal fogadott: „Hallom, hogy öngyilkos lett a barátod, fejbe lőtte magát.” Lehet, hogy a hideg is végig futott a hátamon. Vajon miért tette? Mi lesz most a festészetével? – aggódtam komolyan. Ráadásul akkor még nem is ismertem közelről. Később, évek múlva maga a festő mesélte el annak az estének a történetét. Közeli barátja egy vita után eltávozott otthonról. Nem vette észre, hogy Tihamér megkaparintotta átalakított kis kaliberű pisztolyát. Amint egyedül maradt a ház udvarán, homlokához emelte a fegyvert. Ideges lehetett, mert az utolsó pillanatban egy kicsit felfelé fordította a csövét. A lövés eldördült, de a golyó fontos agyi központot nem érintett, a koponyafal hátsó részén gellert kapott. Az újvidéki kórházba vitték, és sebész professzor barátja távolította el a golyót a homloka másik oldalát megnyitva. Az operáció után Tihamér tökéletesen felépült, még sok évig alkotott. Enyhe beszédzavara maradt ugyan, de ezt csak akkor lehetett észrevenni, ha idegen nyelven kellett beszélnie.

 

Folytatom...

 

Írta: Csikós Tibor

 
Kedves Híradó Olvasók!

Kedves Híradó Olvasók!

Kedves Olvasó! 2021. október 07.
Lassanként beköszönt az ősz, rövidülnek a nappalok, hűvösebbek az éjszakák, színt váltanak a lombok, mielőtt lehullva avarrá válnak. Az évkör azon időszakában járunk, amikor egymást érik a nemzeti ünnepeink, emléknapjaink. A nyárvégi augusztus 20-a az államalapítás és az államalapító Szent…
Tovább
A lélek sötét éjszakája

A lélek sötét éjszakája

Könyvespolc 2021. október 07.
(Magyarázatok a Kármel hegyre vezető út című vershez)
Tovább
Kolozsvári Magyar napok – Beszélgetés Gergely Balázzsal

Kolozsvári Magyar napok – Beszélgetés Gergely Balázzsal

Portré 2021. július 06.
Úgy éreztem, a kulturális-közéleti szervezéssel talán többet adhatok vissza a közösségemnek azokból a szellemi javakból, amelyeknek legfőképpen azáltal lettem birtokosa, hogy magyarnak születtem. 1977-ben született Kolozsváron. Régész, történész, közösségszervező, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke. Nős,…
Tovább
Talpalatnyi magyar föld Svédországban

Talpalatnyi magyar föld Svédországban

Portré 2021. április 03.
A Stockholmi Magyar Háznak felbecsülhetetlen szellemi és gazdasági értéke van. Amikor annak idején sikerült megvásárolni, a svédországi magyarság úgy érezte, hogy ez egy talpalatnyi magyar föld Svédországban. Nem véletlenül… A Magyar Ház legfrissebb beruházási munkálatainak (tetőcsere) köszönhetően az épület készen…
Tovább

Egyesületek

Lovagi torna és királyi étkek a Tavaszi Szél évnyitó táborában

Lovagi torna és királyi étkek a Tavaszi Szél évnyitó táborában

Új vezetőséggel, de a korábban megszokott lelkesedéssel és izgalommal kezdte meg az előttünk álló tanévet a göteborgi Tavaszi…
Viszlát nyár, jó volt veled!

Viszlát nyár, jó volt veled!

Élménybeszámoló a malmői Pannónia klubból. A nyár ismét mozgalmasan telt. Több kisebb-nagyobb lélegzetű programunk volt, sok időt töltöttünk…
Hírek a malmői Hungaroclubból 0821

Hírek a malmői Hungaroclubból 0821

A koronavírus miatt az év első öt hónapjában egyesületünk nem talákozott zárt helyiségben. Áprilisban tagjaink egy része szabadtéri…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME