Harminc éve indultunk azzal a céllal, hogy itt, messze az anyaországtól, kultúránk, nyelvünk megtarthassuk, hogy gyermekeink, unokáink tudatában, szívében tovább éltessük, barátokra találjanak, érezzék, van hova tartozniuk, „hogy egy vérből valók vagyunk”!
30 év hosszú idő – idén 29. táborunkat tartottuk. Már a tavalyi esztendő is nehezen indult, a régi törzsgárda tagjai „elfáradtak”, ami érthető, hisz 15 év, sőt még annál is több esztendőn át (szabadság idejüket nem sajnálva), 10 napon át napi 15-16 órát talpon lenni…
Új csapatot, új munkaerőt kellett verbuválni!
Áprilisban még borúsnak látszott az ég. Legyen tábor, kell még a munkánk? Biztatást kaptam ugyan a Nemzetpolitikai Államtitkárság részéről: Pirityiné Szabó Judit és Dr. Szilágyi Péter megerősítettek a munkánk fontosságában.
Tompa Orsolya 17 esztendőn keresztül stabilan mellettem maradt a szervezésben, pályázatírásban, meghívók, hirdetések, menü összeállításában, bevásárlás elvégzésében stb. Mellettem maradt Farkas Árpi, Palcsó Attila, Filep Áron, Juhász Edit – a „régiek” akikre még számíthattam, de NÉGY EMBER MÉG NEM ELÉG ehhez a hatalmas munkához! Oktass, játssz, főzz, takaríts, türelem, szeretet, kitartás – igazi emberpróba!
A jelentkezett gyermekek száma is igen kevés. Újra a nagy kérdés: legyen tábor? …és egyszer csak kisütött a nap! Köble Krisztina, Herceg Anna, Herceg István (akik már kinőttek a tábor gyerekcsapatából) önkéntes ifi vezetőmunkára jelentkeztek! Nem kevés biztatással a jelentkező gyerekek száma is emelkedett, és beindult ismét a munka!
Végül összeállt a csapat: pedagógusok, óvónők, mesemondók, régi lelkészünk és az úgymond háttérmunkások, ellátás, főzés, takarítás, technikai feladatok, mindenes és az ifik.
Kósa Gy. Anna a Felvidékről, Szabó Enikő Erdélyből, Ravasz Rózsika Svédországból – szakmájuknak megfelelően az oktatást, nevelést vállalták feladatul, a csoporthoz csatlakozott Krisztina is, Filep Áron idén második alkalommal Magyarországról érkezett, mint jövőbeli testnevelő tanár, a csapatépítés, sport, hétpróba, számháború mestere és ott állt mellette az ifi csapat Herceg Anna és István.
A háttérmunka fontos része a konyha és környéke: Filep Laura (Magyarország), Nyegre Csaba (Erdély), Tóth Gy. Andrea (Szlovákia), Székely Zoltán (Svédország), Farkas Árpád (Magyarország). Juhász Edit sem vált meg tőlünk, Uppsala és Hälleberga között ingázott, hivatalos munkája és a tábor fő besegítője: mikor, hol, mit kell segíteni.
Mint mindig, nekünk szervezők számára már hét elején beindul a munka, fogadjuk a reptéren a külföldről érkezőket, amit Anna és Árpi rendezett, ellátás vagyis nagy bevásárlás a tábornak – ennek Orsi és Tompa Erika a fő gondoskodója.
A gyerekek pénteken érkeznek, a felnőtt csapat már csütörtökön „munkába áll” a tábor dolgainak, helyiségeinek előkészítésére. Végül mindenki megtalálta a helyét és feladatát a csapatban, még egy-két simítás és pénteken nyitjuk a kaput, kezdődhet a 29. táborunk!
Mesevilág csodái, mindennapra egy mese Rózsika és K. Anna csoda mesefát alkotnak, az érkező vendégeink örömére, mely ott díszeleg a fogadótérben, Árpi a törzset, a lányok a lombját varázsolják mesevilággá.
Péntek, sorra érkeznek a gyerekek – a táborlakók, ki-ki megtalálja a szobáját, helyét, találkoznak a régi és új barátokkal, nagy az izgalom. Vacsora után este ismerkedés: felnőttek-gyerekek bemutatkoznak, ki honnan érkezett, átbeszéljük a tábor szabályait, hogy mindenki tudja, mikor, mi, és hogyan történik majd. Imával zárul a nap.
Szombaton kezdetét veszi a tábor igazi élete, magasba lendül a svéd és a magyar nemzeti zászló, felcsendül nemzeti imánk, a Himnuszunk. KEZDÜNK!
Idei témaként a mesevilág varázsával okítottuk, formáltuk a gyerekek gondolatait, érzelmeit erősítve, készítve a „felnőtt világra”. Attila, mint eddig is, tizenkilenc éven át, imával, zenével oktatta a gyerekeket és persze a filmezést, fotózást most is ő végezte.
A délelőtti foglalkozást K. Anna, Rózsika, Enikő és kisegítőként Krisztina, H. Anna és István végezték.
Áron vezényletével a délutáni események is örömben, a versenyek izgalmával teltek, közös játék, hétpróba, várva várt számháború, íjazás, labdajátékok, ki mit tud ? Mindezeknek nagy szerepe van a gyerekek intelligencia növelésében, illetve személyiségük formálódásában. Persze a lelkes ifi vezetőink itt is becsülettel álltak a munka mellé. H. Anna, Krisztina és István.
Izgalmas dolog a tűz! Azonban a kellemes esti tábortűz éneklés mellett veszélyt is jelenthet. Csaba, aki egyébként önkéntes tűzoltó is, látványos bemutatót-oktatást tartott arról, mi történhet egy gondatlan óvatlan pillanatban, ha lángra kap például a forró olaj.
És hogy teljes legyen a jókedv és a nap, tele pocakkal minden szebb!
Ezt az élményt a konyha varázslóinak – Andrea, Csaba, Laura, és Zoltán – nem kevés munkája tette teljessé!
Árpi, ha kell, tábor doktor, de ez alkalommal ezt a tudását nem kellett igénybe venni, az ezermesteri képességeire azonban ezúttal is szükségünk volt.
Tompa Erika a tanulmányai végett nem tudott részt venni a mindennapi munkában, de szíve visszahúzta, az utolsó napon is jól jön a segítség, beugrott a munka dandárjába.
Így telt el ismét élményekkel, munkával, türelemmel és mosollyal tíz nagyszerű nap.
Ezúttal is köszönöm, hogy kibírtátok! Megcsináltuk!!!
Köszönet minden egyes együtt töltött óráért, szívből, erőből végzett munkáért!
Imádkozzunk, hogy legyen erőnk továbbra is, hogy „jövőre, veled, ugyanitt”!
Tompa V. Anna táborvezető-alapító, 2025. augusztus
Nem volt könnyű az idei táborszervezés... Inkább túlélésnek mondhatjuk, kezdve azon, hogy márciusban még kérdéses volt, lesz-e tábor, kell-e tábor? Valami oknál fogva sok akadály gördült elénk. Ilyenkor (nem először) felteszem magamnak a kérdést: ez jel? Azt akarja közölni, hogy elég? Eljött az ideje a befejezésnek?
Az eddigi stabil csapat is megbillent: Tompa Orsi, aki az eltelt 15 év alatt a tábor tartóoszlopává vált, idén nem tudott teljes erőből beállni a sorba. Sanyi és Nóri hasonlóképpen (a szakmájukhoz tartozó kötelezettségük miatt) – ez alkalommal nem tarthattak velünk. Tóth Ildikó elment, itt hagyott, nincs már többé velünk a vidám kacagása, mosolya, igazi támaszom volt: a tábor nagymamája. Nyelvünk és lelkünk őreként szinte a kezdetektől velünk volt, amíg csak ereje engedte. Most már Ő sem lesz velünk. A jelentkező gyerekek száma is jóval alulmaradt a szokottnál. Jöttek a „fehér éjszakák”.
Szerencsére az erős csapat oszlopos tagjai közül néhányan kitartásra biztattak: tábori lelkészünk, Palcsó Attila megrendíthetetlen, Sebestyén Marianna hűségben jeles pedagógus, Lőrincz Lazi, mint mindig, kiegyensúlyozott, megbízható, mint a kőszikla, Farkas Árpi mindig, mindenben mellettem áll, Szalkai Beatrix pedig szinte észrevétlenül állta a sarat. Ézsiás Anikó merészen nagyot vállalt: a konyha vezetését, barátnőjével, Bogival, illetve Tóth Attila is mellénk állt. A JÓISTEN csak ránk nézett: a haldokláshoz friss vért kaptunk és máris lüktetett az erő!
Felvidék mellénk állt! Tóth Zsuzska az egyik csapatépítőnkön már belopta magát a lelkünkbe, és most magas szakmai és lelki erősítést nyújtott a tábor összes lakójának .a kamaszokat profi módon röpítette őseink világába.
Nádszegről Rákász Kati az öröm varázslója! Ahogy mondani szokás, szív, lélek, mese és mondavilág csak kiegészítője lett annak a megélésnek, hogy összetartozunk, hogy megbízunk egymásban, hogy egy vérből valók vagyunk! Boti fia még a kamasz és felnőttkor küszöbén billeg, de hűséges munkabírása, a rábízott feladatok hibátlan teljesítése már belépés a felnőtt korba.
Filep Áron a szülei révén erdélyi gyökerekkel, Nagykőrösről érkezett közénk, életpályája elején belekóstolt választott útja, a testnevelő tanári szakma igazi kihívásaiba! Nem volt könnyű dolga a sok új arc között, de mégsem volt senki idegen, hiszen egy nyelvet beszél az ajkunk, a lelkünk – és akkor már sok közös van bennünk.
A „jó öreg régiek”, akik biztonságot nyújtanak: tábori lelkészünk, Attila, a már rutinná vált lelki gondozás, reggeli áhítat mellett az énektanítás lett a fő feladata. Persze Marianna énekhangja sem hiányozhat innen, melyet Zsuzska a zenére történő mozgás örömével tetézett.
Marianna a középső csoport „anyukája” – csendesen, szerényen szeretetet sugározva minden mozdulatával, a népmesék jó tündéreként vezette be a kis csapatát a magyar népmesék csodavilágába.
Beatrix, mint a csöndes órajárás, teszi a dolgát halkan, pontosan – az esti mosakodást követte a szelíd mosolyú meseolvasás.
Lazi és Árpi az örök munkálkodók! Mindig van mit tenni. Most senkinek sem fáj a foga, és ha épp nem színpadot kell készíteni, akkor pult lapot kell cserélni, ide egy polc, oda egy zár, a kenukat le kell szállítani a tóhoz: a „mindeneseknek” mindig akad tennivalója! Lazi közben a számadást is előkészíti, hiszen a gazdaság is fontos!
A konyhának sem könnyű a dolga! A munka ugyanannyi, mint évek óta, csak most kevesebb ember látja el, no meg épp több a „nem megszokott ”: van, aki glutén-, tej- vagy laktóz érzékeny, és van, aki vega. No, lányok, ez sem semmi, figyelj, vigyázz, ügyelj! És ennyi variáció mellett még jutott néha idő az esti „jókedvre” is! Anikóból főszakács lett, Tóth Attila a rengeteg mosogatás mellett az egyéb konyhai munkát is végezte, sőt olykor még Lazi is átváltott szakácsnak !
Edit idén sajnos kevés időt tölthetett velünk. A munkája, a betegei miatt csak két napot szakíthatott ránk, de mindig pont azt tette, amire szükség volt. Hál’ Istennek beteg nem lett senki, de bőven akadt egyéb teendő.
Így telnek a napok, szinte megállás nélkül. Közben összeszokunk, egyre szorosabbá válik a kötelék, újra és újra érezzük, hogy összetartozunk!
Elrepült a tíz nap. A táborzáró ünnep idén is könnyeket csalt a szemekbe. Felzendül a Kékvirág himnuszunk, aztán Tóth Ildikóra emlékezve elénekeljük a tábortűz varázsát, egy pillanatra együtt rezdül a lelkünk. A szülők ízelítőt kapnak a táborban tanultakból, a legendák, a mesék, az íjászat, az együvé tartozás: ismét gazdagodtunk!
Már búcsúzunk, a nemzeti zászlónk leengedve, a tábor zászló is lekerült már, csak a lelkünkben lobog tovább, szól a búcsúének: „Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel!”
Kedves Híradó Olvasók! „Ősz húrja zsong / jajong, busong / a tájon, / s ont monoton / bút konokon / és fájón” – azaz beköszöntött az ősz, ezúttal Verlaine szavaival. A múlt hétvégén még pólóban túrázva élveztük a vénasszonyok nyarát,…
Olasz Renátó színész-rendező Minden csillag című első filmje üdítően bátor és személyes hangvételű alkotás a kortárs magyar független film palettáján. A történet egy testvérpár – Milán (Olasz Renátó) és Bianka (Waskovics Andrea) – hazatérését követi: hosszú budapesti évek után…
Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében Az alábbiakban a kétrészes, Tilajcsik Roland szobrászművésszel 2024. április 8-án készült interjúsorozat második része olvasható. Az első rész a Híradó 2024. decemberi számának 22–25. oldalán, illetve a lap weboldalán érhető el. Kérdező: Csikós…
A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.
A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.
Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.
Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!
Éves tagsági díj családonként: 100 kr
A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:
Bankgiro 244-1590
Swish:
Nem kapta kézhez a Híradót?
Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.
Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.
