A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A csoda folytatódik...

 

Beszélgetés Maday Tünde gyógytornásszal, svéd műugróbajnokkal
 
2011okt (35).jpg
Maday Tünde, stockholmi otthonában
 
 
– Kedves Tünde, egy szemfüles Híradó-olvasó hívta fel a figyelmünket arra, hogy te a közelmúltban női műugrásban svéd bajnok lettél a 60+ korosztály kategóriában. Mi eddig csak annyit tudtunk rólad, hogy a Magyar Ház Közösség egyesületnek vagy oszlopos tagja; erről az oldaladról még nem ismertünk. Kérünk, engedj most egy kicsit közelebb magadhoz, és mondd el nekünk, hogy honnan származol, mi is az a műugrás, és hogyan lépett be az életedbe?
 
– Szeged, Budapest, Stockholm voltak-lettek az életem állomásai. Szegedi születésű vagyok, és a hétgyermekes, nagy családunk közel 20 évig élt ott. Édesapám a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar jogtörténeti tanszékének volt a professzora, Édesanyám pedig örök, igaz meséket mondó, gyönyörű magyar dalokra tanító, alsó tagozatos pedagógusként dolgozott.   
 
A hét testvér közül hat úszott, tornázott, balettozott, és négyen belekóstoltunk a műugrásba is, folytatva Drága Jó Anyánk nyomdokait. Az Ő korában csodájára jártak, ha valaki trambulinozott, és az én Mamám ott állt a debreceni ugródeszkán kisportolt, gyönyörű versenytornász alakjával. Nagy-nagy örömére szolgált, hogy az egész család apraja-nagyja szívós kitartással edzett, követte az Ő példáját. Szorgosan jöttek a Papával drukkolni hol az egyik, hol a másik gyerek versenyére, előadásokra.
 
Az én kedvenc hobbim, a műugrás alapja a balett és a talajszertorna, no meg persze az úszás volt. Mint versenyúszó rendszeresen tréningeztem a szegedi uszodában, és nagy lendülettel játszadozva ugrabugráltunk a medence széléről, amikor is egyszer rám kérdezett a műugró-edző – Orosz Sanyi bácsi –, hogy nincs-e kedvem megpróbálni a trambulinról is. Egy pillanat alatt már a deszkán is voltam, és azonnal beleszerettem a repülés élményébe.
 
Csodálatos érzés repülni az ég, a magasztos szférák felé. Elkezdődtek az edzések a szerencsétlen törött, alul alákampózott fadeszkán, amin még egy kókusz szőnyeg is előre-hátra csúszkált, amikor már vizes lett. A medencevíz mélysége sem érte el a minimális 3 métert, úgyhogy csínján kellett bánni a merüléssel, de mi csak száguldoztunk önfeledt örömmel, és vakmerő mutatványokkal kápráztattuk a fürdőző közönséget. Igen hamar elindult az aktív műugró-versenyek korszaka, igaz, az ország kevés helyén volt csak trambulin.
 
Persze az igazi nagy versenyeket mindig Pest jelentette, a margitszigeti Sportuszodában. Ott a világ legjobb deszkáján mérhettük össze tudományunkat, ami nem volt kis meccs a vidéki, törött fadeszka után. „A jót is szokni kell!” – lett a mottó, és ez így is van. Mindig csak röpke néhány óránk volt a verseny előtti gyakorláshoz, úgyhogy ez nagyon megnehezítette a versenyzést. Irtó izgalmas kihívások voltak ezek a pestiekkel szemben, persze nekik sem volt semmi egy rossz körülmények között megrendezett szegedi verseny. De mi csak kitartóan röpködtünk, és a világ legboldogabb ifjúságához tartoztunk. Ez így ment három nyáron át, és háromszoros ifjúsági bajnokként végeztem magyarországi műugró karrieremet.
 
2011okt (36).jpg
Állandó edzés a siker előfeltétele
 
– Mikor és hogyan kerültél aztán Svédországba? Mivel keresed a betevő falatot, és hogyan találtál vissza a régi szenvedélyhez?
 
– Aztán az életem Stockholmba kanyarodott, férjhez jöttem ide, és már több mint 30 éve élek ebben a gyönyörű városban. 1985-óta privát gyógytornászként dolgozom Stockholm központjában. Nagy meglepetéssel konstatáltam, hogy itt majdnem minden uszodában van trambulin, és hamar kapcsolatba kerültem a műugrókkal. Rövid néhány hónapig edzősködtem. Az élet nagy leckék elé állított, és eleinte teljesen elszakadtam szívem vágyától. Egész egyszerűen nem fért ki több belőlem, de ez nem jelentette azt, hogy a lelkem nem sóvárgott vissza a repülés leírhatatlan élményéhez.
 
Most így 60 év felé kezdtem el ismét intenzíven úszni, és be-be kukucskáltam a műugrók birodalmába  az Eriksdalsbadet-ban. Néhányan felismertek a régiek közül, és próbáltak rávenni, hogy menjek a deszkára, kóstolgassam újra. Meglepő fordulat következett. Egyszer sem estem és gyorsan visszatért a lappangó bátorság. Hogy, hogy nem, oly nagy bizalmat keltettem az edzők körében, hogy egyöntetűen úgy döntöttek, hogy induljak el a két hét múlva megrendezendő svéd bajnokságon, amit összekötöttek egy nemzetközi bajnoksággal is. A követelmény öt különböző ugrás volt vagy 1m-ről vagy 3m-ről. Én az 1m-t választottam. Ez volt a biztos. Mire észbe kaptam, már a versenyen voltam. Annyira nem fogtam fel mi is történik körülöttem, hogy amikor szólítottak az ugráshoz, meg sem halottam a nevem. Félix, a kisfiam kiáltott oda, hogy „Mama, Te jössz, siess a deszkára!” 
 
A verseny vége számomra egy arannyal és egy ezüsttel végződött. Különleges élmény volt közel 45 év után találkozni és újra versenyezni egykori pesti versenytársammal, Böhm Gabival, aki most német színekben tündökölt, és vitte új hazájának az aranyérmet és a nagy dicsőséget. Gabi mindig az elit műugró csoporthoz tartozott, aki folyamatosan járja és hódítja a világot. Nagy megtiszteltetés volt számomra a Vele való verseny.
Nagy az izgalommal készültem aztán a folytatásra is, a szeptember elején rendezett kijevi Európa-bajnokságra, nagyok voltak az elvárasok. Az Élet furcsasága, hogy “öregségemre”, 62 éves koromban jutottam el nemzetközi versenyekre, Európa-bajnokságra! 18 évesen álmodni sem mertem ilyesmiről.
 
Kijev különleges csemegékkel szolgált. 25-től 90 évesig 104 versenyző mérkőzött a dobogós helyezésért. Óriási sikerek születtek. A 10 versenyzőből álló svéd csapat 16 éremmel tért haza. Én egy bronzzal járultam hozzá. Izgultam, nehogy szégyent hozzak rájuk, de fegyelmezetten koncentrálva maximumot tudtam kihozni önmagamból. A verseny minden részletében sokat nyújtott. Rendkívül stimuláló volt ennyi boldog, bátor, céltudatos, nagy jellemet látni! ”Nem feladni, hanem megújhodni örökkön-örökké ” – lett a mottó.
 
A 90. évébe lépett angol René Puddifoot lett, természetesen, a műugrók királynője. Segítséggel ment ugyan a deszkához, de minden ugrása pontos volt. Nagy akaratú, példamutató sportemberek ezek, akik meg tudták tartani játékos kedélyüket, tanulni akarásukat. Óriás energiát merítettem belőlük! A további sikerek szigorú feltétele természetesen a folyamatos, intenzív, jól irányított edzés. Nem tudom még, mire jutok, de öröm tölt el a feladatok hallatára is, és izgalmas kíváncsisággal méregetem képességeimet.
 
És lám, a csoda folytatódik: már a 2012-es világbajnokságot is szervezik Riccionéban, és mi azt tárgyaljuk, milyen ugrások lennének a nyerők. Kb. 200 ugrót várnak ide. Óriási a kihívás! Csodálatos ebben az atmoszférában élni.  Nagy kár, hogy a Mama most nem drukkolhat nekem.  
 
2011okt (32).jpg
"A műugrás számomra repülés" - vallja Maday Tünde
 
– Mi az, ami a műugrásban számodra fontos? Az egyéni teljesítmény, a fizikai kihívás vagy a csapatmunka és csapatszellem, talán mindkettő?
 
– A műugrás számomra repülés, a repülés pedig a szabadság. A szabadság pedig az éltetőm. Különleges melegség önti el szívemet, hogy ilyen szeretettel és segítőkészséggel fogadott magáénak a svéd veterán műugrók csapata. Hálás köszönet nekik minden szép gesztusukért.
 
Kedves Tünde, a svédországi magyar közösség tagjai, mint kettős honfitársaid, büszkék az elért eredményeidre! A Híradó olvasói nevében szeretettel gratulálunk neked, és kívánunk további sikereket! Köszönjük a beszélgetést!
 
 
„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

Képzőművészet 2022. október 23.
2022 Angi István: Hegyek napsütésben, akril - vászon 2022.07.07 – 08.31. Bárczay kastély galériája, Felsőzsolca. Mintegy két tucat frissen készült olajfestmény és körülbelül ugyanennyi, főleg fából készült kisplasztika fogadja a látogatót Angi István kiállításán. A képek figuratívak, a legelvontabb alkotásokon…
Tovább

Egyesületek

Újra odébb állt a SOMIT karaván…

Újra odébb állt a SOMIT karaván…

A Göteborg közelében lévő härsjösandi cserkészlak udvaráról idén valamivel délebbre vette az irányt a SOMIT karaván, meg sem…
SOMIT családos tábor

SOMIT családos tábor

Az idei év SOMIT családos tábora szeptember 11–13. között került megrendezésre. A teltházas rendezvényen egy roppant eseménydús hétvégére…
Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

Egyesületünk óvatosan nyitott a tagság felé a pandémia után. Tagságunk nagy része szépkorú, s nehezen találtak vissza az…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME