A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Levél az Olvasóhoz

AJ wb

Rendszerint a Nemzeti Összetartozás Napja környékén folytatom a lázas munkát, végzem az utolsó simításokat a júniusi Híradón. Ilyenkor elidőzöm kicsit az idézetek között. Végül ismét egy Kosztolányi Dezső részletet választottam. A következő oldalon olvasható.

A programbeszámolók sorát olvasva láthatjuk, mennyire vibráló egyesületi élet folyik – felfokozódott minden, ahogy megjelentek a tavasz első sugarai, s felénk int a nyár szabadságának ígérete is. Itt van például a SOMIT telt házas tavaszi tábora, a göteborgi és a malmői gyerekfoglalkozások, egy göteborgi koncertleírás, illetve ezúttal Borås is megmutatja magát, mik is történnek arrafelé mostanában.
A Könyvespolc | Diavetítő rovatban Paolo Giordano: A prímszámok magánya; Niccolò Ammaniti: Én és te; Stefano Benni: Gyorslábú Achille című regényeibe adok betekintést. Kortárs olasz szövegekről van szó.
A Korzó hasábjain a szokásos szerzői gárda mellett az egyik KCSP-ösztöndíjas is helyet kért magának, hogy versével mindenkit arra intsen, védje bőrét a nap káros sugarai ellen.
Berecki Emőke Sándor Krisztinával folytatott érdekes beszélgetést az Interjú rovatban.
A Kárpát-medence utazási esszé rovatában két Börzsöny ring túrám élményeit osztom meg az Olvasókkal. A két tekerés között két év telt el. Másodjára sem volt unalmas, sőt!
Jó pihenést, sok-sok élményt kívánok mindenkinek a nyárra!

 

 

A Világfa

A Világfa

Könyvespolc 2024. december 14.
A Világfa, vagy Életfa szimbóluma mély gyökerekkel rendelkezik a világ számos kultúrájában és spirituális hagyományában. Ez az archetípus nem csupán egy fa képét jeleníti meg, hanem az univerzum szerkezetét, a létezés különböző szintjeinek összekapcsolódását és a spirituális utazás lehetőségét is.…
Tovább
A kő szeretete – Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében

A kő szeretete – Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében

Képzőművészet 2024. december 16.
Tilajcsik Roland munkásságára és műveire a Göteborgi helyi sajtó (GP) hasábjain keresztül lettem figyelmes, úgy másfél, két évtizede. Az egyik gránitszobra helyet kapott egy lakótelep terén. A fotóról rögtön leolvasható volt, hogy nem akármilyen szobrászművész munkáját avatták fel. A férfihát-akt…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME