A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 
A fenti címmel nyílt meg Moritz Lívia, Danderydben élő festőművész tárlata Győrben, a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban, 2010. április 27-én. Az élénk érdeklődéssel kísért megnyitón Kara Ákos, Győr-Moson-Sopron megye alelnöke köszöntőjében értékelte a kiállítás kulturális jelentőségét, hiszen, amint a cím is utal erre, a kiállított festmények egy része azokat az irodalomtörténeti fontosságú helyszíneket mutatja be, amelyek Karinthy Frigyes stockholmi tartózkodásához kötődnek. Agyműtéte előtt és lábadozása idején az író számos helyen megfordult a svéd fővárosban. Ezeket a nevezetes helyeket próbálta a művész festőien ábrázolni itt látható műveiben, például a Vörös Kunyhó, Nini, (a norvég rokon), Nobel Múzeum, Saltsjöbadeni táj stb, keretet adva a kiállítás irodalmi-képzőművészeti hangulatának. 
 
F_35-1Karithya_1.jpg
Moritz Lívia a Győrben rendezett kiállítása megnyitóján
 
Ezt követően Tóthné Hajmási Izabella, a Bartók Béla Művelődési Központ igazgatója beszédében kitért Moritz Lívia, a SMOSZ keretén belül működő Ághegy (skandináviai magyar nyelvű irodalmi-művészeti lapfolyam) műhelytagjának eddigi pályafutására és több országban bemutatott "Skandináv Tájak" című kiállításának sikereire. Kiemelte azt az intenzív munkát, amit mind a kiállító művész, mind a többi, közel háromszáz Skandináviában élő és alkotó magyar művész kifejt kultúránk és önazonosságunk megőrzésében, hangsúlyozva a szórványban élő művészek irodalmi-művészeti elkötelezettségét. Méltatva a 25 olaj- és 7 selyemfestmény gazdag és harmonikus színvilágát, a naivsággal rokonítható őszinte ábrázolásmódját, ismertette a szép számban megjelent résztvevővel az irodalmi múltunkhoz kötődő képek megalkotásának rövid történetét is. Moritz Líviát mélyen meghatotta és megihlette a SMOSZ által 2009-ben állított Karinthy Frigyes emléktábla a stockholmi volt Serafimer kórház homlokzatán. Az emléktábla, hasonlóképpen a SMOSZ más kulturális megvalósításaihoz, bizonyíték arra, hogy a svédországi magyar szervezetekben igényességgel és összefogással magas szintű kulturális és jótékonysági munka zajlik.
 
 
Ugyan ez volt a fő téma abban az interjúban, amelyet Cservenka Judit, a Kossuth Rádió szerkesztője és a "Nyelvünk és Kultúránk" folyóirat főszerkesztője készített Moritz Líviával (elhangzott az M1-Kossuth Rádió műsorában 2010 május 7-én, 17:50-kor).
 
Karl-Evert Mosten, stockholmi művészettörténész magyar nyelven üdvözölte az egybegyűlteket, majd angol nyelven svéd szemszögből értékelte a kiállítás anyagát. Alapos forma, szín és tematikai elemzése nagy szakértelemről vallott. (K-E. Mosten a hitelesebb megközelítés céljából elolvasta Karinthy Utazás a koponyám körül című könyvét svéd nyelven.) Megállapította, hogy a képek hangulata hűen tükrözi a skandináv tájak természetes szépségét, színvilágát, és párhuzamot vont más svéd festőművészek ábrázolásmódjával. Külön kiemelte, a kiállítás hídépítő szerepét a magyar és skandináv kultúra között.
A kiállítás megnyitóját megtisztelte jelenlétével Karinthy Márton író, színházigazgató. A köszöntők és felszólalások között Horváth Ildikó színművésznő (József Attila- és Radnóti Miklós-díjas) részleteket olvasott fel Karinthy Márton "Ördöggörcs" című családregényéből.
 
A megnyitót követően a helyi sajtó képviselői is interjút készítettek Karinthy Mártonnal és Moritz Líviával. A beszélgetés fő témája a Svédországban (és általában a Skandináviában) élő és alkotó művészek munkájának fontossága volt az anyaország kulturális életében, hiszen a szórványban élő művészek egymásból erőt, biztatást merítve küzdenek nyelvünk és kultúránk megőrzéséért.
 
A "Karinthya Skandináviában” kiállítás Magyarország több városában is bemutatásra kerül a közeljövőben. A győri bemutatkozást követi majd a budapesti kiállítás szeptember 14-én a Karinthy Szalonban, késő ősszel pedig Százhalombatta lesz a következő állomás.
 
Monostori Levente
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME