A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Virtuális Nálad-Nálam, avagy az év első SOMIT találkozója

Az elmúlt évben bizonyára sokunk fejében megfordult afféle gondolatok tömkelege, mint pl. „ennél rosszabb már nem lehet...”, „meddig tart ez még”, „vajon így maradunk örökre”, „ez lesz az új normális”… valamint olyanok is, melyek szerint sok esetben teljesen új szokások köré kell építenünk a jövőnket, legalábbis a közeljövőnket… A megváltozott mindennapjainkba új rutinokat voltunk kénytelenek bevezetni, amelyekhez szélsebesen kellett alkalmazkodnunk. Sokunknak teljesen újra kellett gondolnunk, újraszerveznünk és újraterveznünk az életünk. Sajnos, ez alól nem igen esik kivétel. Egyaránt érintve vagyunk mind, úgy egyéni, mint csoportos, egyesületi szinten is.

A különféle jelzőkkel illethető, csak éppen szokásosnak nem mondható 2020-as évet maga mögött tudva, a SOMIT Generációk (közkedvelt nevén csak SOMIT) vezetősége is – alkalmazkodva a kialakult helyzethez – reményekkel telve és új ötletekkel vetette magát az új, 2021-es esztendőbe.

Így, időt nem vesztegetve, 2021. január 16-án 17.00 órai kezdettel megszervezte az idei év első eseményét, SOMIT virtuális NÁLAD – NÁLAM találkozóját.

Ezzel a virtuális találkozóval – eleget téve a tagság kérésének is – a vezetőség lehetőséget biztosított arra, hogy ha élőben nem is, de a technika segítségével újra együtt tölthessenek az egyesület tagjai néhány vidám órát. E virtuális rendezvény célja többek között az is volt, hogy megadja és biztosítsa az összetartozás érzését, továbbá erősítse azt a SOMIT-on belül.

20210116200445

 

A kötetlen baráti beszélgetéseken kívül a résztvevők körében komolyabb beszédtémák is felmerültek, mint például a közösségi élet továbbvitele és újragondolása a világjárvány idején, illetve az azt követő időszakban, általános járványkezelés világszerte, különféle befektetési lehetőségek, önfejlesztés/önképzési lehetőségek, gyermekvállalás és -nevelés stb. Más, könnyedebb témák is népszerűek voltak, pl. az autókról folytatott diskurzusok, kirándulási lehetőségek.

A sok mókán és kacajon kívül az estét különféle virtuális játékok, pl. egy nagyon érdekes zenei kvíz tette még emlékezetesebbé. A szokványos táborokéhoz hasónlóan e virtuális találkozón is vidám volt a társaság. Ez alkalommal is több generáció képviseltette magát.

Kedves olvasó! Amennyiben szeretnél te is közénk tartozni és a jövőbeni rendezvényeinken részt venni, látogass el honlapunkra (https://www.somit.net/),ill. kövess bennünket figyelemmel a közösségi médiában, hiszen hamarosan újra találkozunk!


Hívunk, várunk, légy ott! 😊

 

Írta: Urbán Éva

 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME