A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

”…az a tudat, hogy valamennyire hozzájárultam a svédországi magyar munkához, elégedettséggel tölt el”

 
 
Dr. Gyulai Ferenc gyermekgyógyász szakorvossal beszélgettünk
 
Hosszú évekkel ezelőtt ismerkedtünk össze, amikor Gyulai Ferenc titkárként vállalt feladatot az országos szövetségünkben. Csendes szavú, komoly munkatárs volt, gondosan írta beszámolóit, megértő türelemmel a hivatalos válaszleveleket. Időnkénti találkozásaink a gyűlésekre korlátozódtak, s ezt a felszínes, ”hivatali” ismeretséget a köztünk levő földrajzi távolság (Stockholm-Gävle) se mélyítette igazán. Némileg öncélú (is) tehát ez az írás, mert nem csupán olvasóinknak szeretném bemutatni Gyulai Ferencet, hanem remélem, hogy ezáltal némileg pótolni tudom az elmaradt beszélgetéseinket, és én is valamivel többet megtudok róla. Nyugdíjas gyermekgyógyász szakorvosként is korábbi lakhelyén, Gävlében él feleségével, Gunnellel együtt.
 
f_29.jpg
Gyulai Ferenc otthonában,
Gävlében
 
- Budapesten születtél, de néhány évig Kolozsváron is éltél, majd szüleiddel ismét visszaköltöztetek Magyarországra. Hogyan befolyásoltak a különböző helyszínek, milyen élményeket őrzöl ezekből az időkből?
 
- Igen, Budapesten születtem, de erről a városról nincsenek emlékeim, mert kb. egyéves koromban a család Szegedre költözött. Édesapám1) ugyanis a kolozsvári egyetemen volt tanársegéd, a fizika tanszéken; amikor 1923 elején orosz fogságból hazaengedték, ezt az állását fenntartották ugyan, de az egyetem2) akkor már Szegeden működött. Első gyermekkori emlékeim tehát Szegedről származnak.
 
Többre emlékszem azonban Debrecenből, ahol édesapámat 1936-ban kinevezték egyetemi tanárnak. Ott jártam az elemi 3. és 4. osztályába, majd a gimnázium első két osztályába. Debrecen a ”kálvinista Róma” volt. Öcsémmel együtt, mint unitáriusok, vallásórára külön jártunk, Derzsi Kálmánhoz, aki tudatosította bennünk az unitárius vallás elveit, megismertette a többi felekezettől eltérő sajátos vonásokat. 
 
Később, 1940-ben édesapám kérte áthelyezését Kolozsvárra; ott jártam a gimnázium 3-8 osztályát, mégpedig az Unitárius Gimnáziumban. Édesapám szakterülete a kristálynövekedés volt, amire arról is emlékszem, hogy nagy sótömböket rendelt a dési sóbányából s ezeket öcsémmel együtt fűrészeltük kisebb darabokra az intézet pincéjében. Egyszer elcsúszott a fűrész és nagy sebet ejtett a jobb térdem fölött; ennek a hege még ma is látszik… Fontosabb azonban az, hogy édesapám 1953-ban, amikor már a budapesti Műegyetemen volt professzor, Kossuth-díjat kapott kutatásai elismeréseként.
 
- Orvosira jelentkeztél Debrecenben, itt ért az ´56-os forradalom is, amelynek véres megtorlása késztetett a kitelepedésre. Miért éppen Svédországot választottad?
 
- Debrecenben végeztem az orvosi egyetemet, ahol 1955 őszétől a gyermekklinikán dolgoztam, mint alorvos. Az 1956 októberi forradalom leverése után, november vége felé, első feleségemmel átléptük az osztrák határt, kihasználva azt, hogy a határőrök este, sötétedéskor, elhagyták posztjukat. Bécsben élt egyik unokatestvérem, nála tájékozódtunk a helyzetről. Németországban igen sok orvos volt, és Bécsben egy ismerős elmondta, hogy Svédországban viszont orvoshiány van, de ”a svéd orvosok nem fogadják nagyon kedvesen a külföldi kollégákat.” Bécsbe több országból érkeztek olyan küldöttségek, amelyek a menekültek befogadását készítették elő. A semleges és fejlett Svédországnak jó híre volt, tehát jelentkeztünk a svéd delegációnál.
 
- Miként fogadtak a választott hazában, és mikor érezted Svédországot tényleges otthonodnak?
 
- Itt igen jól fogadtak, hiszen általában ismerték a magyarországi helyzetet és szimpatizáltak a menekültekkel. Abban, hogy ”tényleges otthonomnak” éreztem ezt a tájat sokat segített az, hogy a kommunista országban uralkodó állandó bizonytalanság után tudtam, hogy itt nem kell félnem rendőri zaklatástól, elzárástól. A tényleges otthon érzése fokozatosan alakult ki, második házasságom s a fiaim születése (1962 – 1964) nagyban hozzájárult ehhez.
 
- Évekig gyermekgyógyász szakorvosként dolgoztál, de tudom, hogy emellett az idegen nyelvek és a történelem is foglalkoztattak. Honnan származik ez az érdeklődés, miként egészítették ki életedet?
 
- Nyelveket mindig könnyen, sőt örömmel tanultam. A gimnáziumban, abban az időben a latint komolyan tanították, ennek pedig az alapos ismerete a későbbiekben sokat segített nekem. Németül édesanyám tanított, helyesebben beszélgetett velünk kisgyermek korunk óta; románul a gimnáziumban tanultunk (a magyar időben is); angolul magánszorgalomból kezdtem tanulni 15 éves koromban, majd pedig a Babeş-Bolyai egyetemen is elvégeztem egy évet az angol-lélektan szakon. (Az évfolyamon különben Bajor Andor író és Benkő Samu művelődéstörténész is a kollégáim voltak.) A magyar és a finn nyelvrokonság annyira érdekelt, hogy finnül is tanultam, így 1943 nyarán finn katonákkal is tudtam beszélgetni, akiket pihenni küldtek Erdélybe.
 
- Egyszer utaltál arra, hogy Jakabffy Ernő felkérésére és biztatására vállaltál vezetőségi tisztséget a SMOSZ-ban. Mit jelentettek számodra ezek az évek? Mivel tudnád meggyőzni a mostani fiatalokat, hogy feladatokat vállaljanak az egyesületi életben?
 
- Az országos szövetségben végzett munkámra örömmel emlékszem vissza. Nem vagyok egyesületi ember, nincs különösebb tehetségem a nyilvános szerepléshez. Ezek az évek mégis arról győztek meg, hogy az egyesületi munka külön dimenziót ad az embernek, növeli az egyéniség kiteljesedését, és gazdagítja azt - mindezt más tevékenység nem képes pótolni. Az ember olyan tapasztalatokat szerez, amelyeknek később jó hasznát veszi az élet más területén is. Ezen kívül az a tudat, hogy valamennyire hozzájárultam a svédországi magyar munkához, elégedettséggel tölt el.
 
- Azok, akik feladatot vállalnak az egyesületekben egyrészt itteni közösségünk javára akarnak tenni, másrészt egy idealizált otthonképet is őriznek magukban a szülőföldről. Te milyennnek látod most azt a környezetet, ahonnan évtizedekkel ezelőtt elköltöztél?
 
- Zoli öcsém gyermekei – Zsuzsa, Zoli és Csaba – Budapesten élnek. Közeli rokonaim – édesapám testvéreinek a leszármazottai – pedig Erdélyben is élnek. Mivel mindannyiukkal rendszeres kapcsolatban vagyok, és szinte minden nyáron személyesen is találkozunk, reális ”otthonképem” van.
 
- A kitelepedettek visszatérő gondolata néha az, hogy helyesen döntöttek-e, amikor elhagyták szülőföldjüket. Voltak-e, vannak-e ilyen kétségeid?
 
- Nem, nincsenek.
 
- Mivel töltöd - nyugdíjasként – a napjaidat, milyen elképzelések vagy tervek foglalkoztatnak? 
 
- A tavaly nyárig gyakran helyettesítettem a megyei gyermekgyógyászati ellátásban. Egyébként nyelvtörténeti problémákkal is foglalkozom, és rendszeresen úszom, biciklizem, no meg járom az erdőt.
 
Köszönöm szépen a beszélgetést!
 
 
Kérdezett
Sántha Ferenc
 
1)Gyulai Zoltán nevéhez fűződnek a kristályfizikai kutatások kezdetei, amelyek a magyar alkalmazott fizikai kutatások egyik fontos területét képezik (szerk. megj.)
2)A kolozsvári Ferenc József tudományegyetemet 1919-ben a román hatalom katonai felügyelettel megszüntette, és az egyetemet Szeged városa fogadta be (szerk. megj.)
 
Galériák kínálata Göteborgban télvíz idején

Galériák kínálata Göteborgban télvíz idején

Képzőművészet 2022. március 16.
Grafik i Väst galéria Göteborg. Fia Kvissberg „Játék a színekkel és a formákkal” 2022.01.29.–02.16.
Tovább

Egyesületek

iHuset. 18.

iHuset. 18.

Bengt Halse, aki Magyarország tiszteletbeli konzulja Göteborgban, most azt mondaná, hogy már csak nyolcvankét év választ el attól,…
A Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör és a nehéz idők

A Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör és a nehéz idők

Micsoda évek vannak mögöttünk! És vajon mi van még előttünk? Ki tudja, élhetünk-e még vakcinák nélkül?
A stockholmi magyar nagykövetség kulturális programjai

A stockholmi magyar nagykövetség kulturális programjai

A stockholmi magyar nagykövetség kulturális programjai

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME