A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Haydn-est a Magyar Házban


Idén május 31-én lesz kétszáz éve, hogy a zenetörténet egyik legnagyobb zeneszerzője, Joseph Haydn, 77 éves korában elhúnyt. A március 25-i önképzőköri összejövetelen a Magyar Házban Mokos Imre tartott megemlékezést a szimfónia atyjának életéről és munkásságáról. Az anekdotákkal és zenével színesített előadásra nagyon sokan voltak kíváncsiak; megtelt a ház díszterme.

 

Mokos Imre szórakoztató, érdekes előadásának
zenei illusztrálásában többen is részt vettek,
közöttük a Stockholmi Magyar Kamarakórus

 


Elhangzott, hogy Haydn hogyan lett egy egyszerű kerékgyártó fiából kiváló énekes a bécsi Stephansdom fiúkórusában, majd kapellmeisterként az Eszterházy udvar zenei életét felvirágoztatta, és Európa-szerte híressé tette.
Haydn a zenészek körében kedvelt ember volt. Humorát, ötletességét szerzeményei is kiválóan tükrözik. A híres Búcsúszimfóniát, amelyben a zenészek kettesével hagyják el a színpadot előadás közben, akkor írta, amikor a muzsikusok elmaradt szabadságukat követelték, és Haydn szeretett volna hangot adni elégedetlenkedésüknek Eszterházy Miklós herceg előtt. Mokos Imre ezt az eseményt a történelem elsõ szervezett zenészsztrájkjának nevezte. Szintén a hercegnek szánta a zeneszerző a Meglepetés avagy Üstdobütés Szimfóniát, ugyanis gyakran előfordult, hogy Miklós a koncerteken elbóbiskolt. Hogy Haydn a figyelmét felkeltse, a lassú, andalító tételt egy hangos dobütéssel szakította meg. Ebbe a Magyar Ház közönsége is belekóstolhatott, csak ezen az előadáson üstdob helyett két fazékfedő összeütése rázta fel az elmélázókat.


Ám Haydnt nem csak a szimfóniái tették népszerűvé. Vonósnégyeseit, oratóriumait, szonátáit és népdalfeldolgozásait is világszerte szívesen játszák. Magyarként büszkék lehetünk arra, hogy egyes műveiben a magyar népzene sajátosságai is fellelhetők.


Mokos Imre szórakoztató, érdekes előadásának zenei illusztrálásában többen is részt vettek: Bereczky Rebeka, Citron Zsuzsa, Práda Jánky Ilona, Mokos Imre és Mokos Ádám zongorán, Mokos Magdolna csellón, Práda Kinga fuvolán, Zsigmond Ágnes és János-Jakab Renáta hegedűn, Végh Norbert „cintányéron” játszott, Papp Veronika és Cselényi Zsolt énekelt, a műsort pedig a Stockholmi Magyar Kamarakórus előadása zárta.


Aki jelen lehetett ezen a megemlékezésen, Haydn személyiségét tükröző kellemes, vidám hangulatú estét tölthetett a klasszicizmus egyik legnagyobb mesterének szellemével.

Papp Veronika

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. december 14.
Kedves Híradó Olvasók! Most már igazán itt van a legsötétebb évszak, de közeleg a karácsony és a téli napforduló is, amikor lassan győzedelmeskedik a fény a sötétség felett. Készíthetjük az adventi koszorút is, hiszen hamarosan meggyújthatjuk rajta az első gyertyát.…
Tovább
A Világfa

A Világfa

Könyvespolc 2024. december 14.
A Világfa, vagy Életfa szimbóluma mély gyökerekkel rendelkezik a világ számos kultúrájában és spirituális hagyományában. Ez az archetípus nem csupán egy fa képét jeleníti meg, hanem az univerzum szerkezetét, a létezés különböző szintjeinek összekapcsolódását és a spirituális utazás lehetőségét is.…
Tovább
A kő szeretete – Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében

A kő szeretete – Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében

Képzőművészet 2024. december 16.
Tilajcsik Roland munkásságára és műveire a Göteborgi helyi sajtó (GP) hasábjain keresztül lettem figyelmes, úgy másfél, két évtizede. Az egyik gránitszobra helyet kapott egy lakótelep terén. A fotóról rögtön leolvasható volt, hogy nem akármilyen szobrászművész munkáját avatták fel. A férfihát-akt…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME