A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Pápalátogatás Erdélyben

Ferenc pápa: a csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége és a testvériség jele

A csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége, a párbeszéd, az egység és a testvériség jele, és tiszteletben tartja a román és a magyar vallási szokásokat is - mondta Ferenc pápa 2019. június 1-én, szombaton homíliájában, a Csíksomlyón több tízezer hívő előtt bemutatott szentmiséjén.

„...ne hagyjuk, hogy azok a hangok és sebek, amelyek az elkülönülést táplálják, megfosszanak a testvériség érzésétől” - hangoztatta a katolikus egyházfő, felidézve, hogy Szűz Mária mindnyájunknál „közbenjárt” azért, hogy így legyen.

Ferenc pápa arra szólította a híveket: ne feledjék, s ne tagadják a múlt összetett és szomorú eseményeit, de ez nem gördíthet akadályt a testvéri együttélés elé, nem adhat rá ürügyet.

A pápa a péntektől vasárnapig tartó romániai látogatása második napján a csíksomlyói hegynyeregben mutatott be latin nyelvű szentmisét mintegy 160 pap jelenlétében.

„Isten iránti örömmel és hálával vagyok jelen ezen a történelmi értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen” - hangoztatta Ferenc pápa olasz nyelven mondott szentbeszédében, amely román és magyar nyelvű fordításban is elhangzott.

A pápa szerint a zarándokok azért mennek Csíksomlyóra, hogy egymásban valódi testvérekre leljenek. Zarándokolni nem más, mint érezni a meghívást és a késztetést arra, hogy „járjunk együtt az úton, és kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket, bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében”. Hangsúlyozta: zarándokolni azt jelenti, hogy elszakadunk a bizonyosságainktól és a kényelmünktől, egyben kihívás számunkra, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét, és ne féljünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtástól. A katolikus egyházfő arra buzdította a hívőket, hogy a zarándoklat során ne a múltat kutassák, hanem inkább azt, ami elodázhatatlanul vár rájuk. Arra biztatta a jelenlevőket, imádkozzanak közösen a Szűz Anyához, hogy tanítsa meg őket „összevarrni a jövőt”.

Ferenc pápa szentmisét pontifikál a csíksomlyói hegynyeregben,Erdélyben 2019. június 1-jén. Fotó MTI Koszticsák Szilárd

A szentmise idején az oltáron volt az ötszáz éves csíksomlyói Szűz Mária-kegyszobor, amelyet erre az ünnepi alkalomra szállítottak a hegynyeregbe. A szentmise végén Ferenc pápa arany rózsát helyezett el a szobor lábánál a Szűzanya iránti tisztelet jeléül.

A szertartás végén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek megköszönte Ferenc pápának, hogy Erdélybe látogatott, felidézve, hogy húsz évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa kénytelen volt Bukarestre korlátozni romániai vizitjét. Jakubinyi felidézte, hogy a néhai pápa akkor megígérte, újra elzarándokol Romániába, de erre már nem kerülhetett sor. Az érsek örömmel állapította meg, hogy Ferenc pápa látogatásával, húsz év múltán beteljesült a négy - gyulafehérvári, váradi, szatmári és temesvári - magyar és székely többségű erdélyi katolikus egyházmegyék híveinek a vágya.

 A gyulafehérvári érsek Xantus Gézának az Ahol az ég és föld találkozik című festményével ajándékozta meg a pápát. A mise a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.

A szentmisén részt vett Áder János magyar köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Viorica Dancila román miniszterelnök.

A pápai szentmisére több mint százezren regisztráltak, a zarándokok már a kora hajnali órákban elkezdtek gyülekezni a csíksomlyói hegynyeregben, ahol szakadó eső fogadta őket, és több órán keresztül áztak a hűvös időben, egészen a mise kezdetéig. A pápa a liturgia helyszínére a romániai Dacia autógyár által külön erre az alkalomra kialakított pápamobillal érkezett, köszöntötte a zarándokokat, végighaladva a kijelölt útvonalon.

A katolikus egyházfő csíksomlyói vizitje történelminek számít, hiszen pápa most első ízben látogatott Erdélybe.

MTI

Fotók: Fotó MTI/Koszticsák Szilárd

 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME