A Nemzetközi Fizika Diákolimpia (IPhO) idei döntőjét Zürichben rendezték meg a nyáron, ahol a 19 éves Csapó Aletta duplán diadalmaskodott. A göteborgi tehetség nemcsak, hogy bronzérmet kapott, de megnyerte a legjobb európai női versenyzőnek járó különdíjat is. Vele és mentorával, Fülöp Tündével beszélgettünk.

KamaszTanya: Aletta, először is gratulálunk az idei Nemzetközi Diákolimpián elért nem mindennapi eredményedhez!Kérlek, áruld el a KamaszTanya olvasóinak, hogy hogyan kezdődött ez a sikersztori. Mióta érdeklődsz a fizika iránt, és mi indított el ezen az úton?

Csapó Aletta: Maga a természettudományok és a matematika iránti érdeklődés az nagyon-nagyon korán jött. Részben azért, mert mindig élveztem a matematikát az iskolában, és emellett nagyon korán történt az is, hogy elvittek minket a magyar csoporttal az egyetemre, egy fizika bemutatóra. Ott nagyon érdekes dolgokat mutattak nekünk, amik egyből megfogtak, de nemcsak engem, hanem a komplett csoportot, annyira, hogy még utána is foglalkoztunk evvel.

-Mi volt a következő lépés?

- A következő lépés az az volt, mikor Fülöp Tündénél voltam egy praktikán itt, a Chalmers fizika tanszékén, ami igazából csak három napig tartott. Tulajdonképpen ez egy svéd dolog, aminek az a lényege, hogy a diákokat kiküldik egy bizonyos munkahelyre, hogy megnézzék, hogyan dolgoznak ott az emberek. Nyilván az egyetemen nem tudsz sokat csinálni hetedikesként, ezért inkább csak megpróbálod megérteni, hogy mivel foglalkoznak, beülsz az órákra, megnézed, hogy mit csinálnak a kutatók. Én személy szerint először azt próbáltam meg megérteni, hogy mi az a fúzió, amivel foglalkozott a kutatócsoport, utána pedig bent ültem órákon, illetve pont akkor volt egy doktorálás, aminek a lebonyolításában tudtam segíteni.

-Ez azt jelenti, hogy itt tetszett meg nagyon a tudományos légkör?

- Nagyon! A tudományos légkör, a nemzetközi légkör, hogy annyi ember volt különböző helyekről. Mindenki nagyon-nagyon okos volt, értette a dolgát, és ez nagyon megfogott!

- Mikor kezdtél el versenyezni?

- Az iskolában mindig is jól mentek a reál tárgyak. Majd kilencedikben volt egy olyan esély, hogy meg lehetett próbálni kijutni az Európai Unió természettudományos olimpiájára. Tanárom ajánlotta, hogy próbálkozzak, és akkor nyilván megpróbáltam. Őszintén szólva eléggé siettem, nem hittem, hogy erre van esély, de aztán mégis úgy jött ki, hogy behívtak az országos döntőbe Stockholmba, ahová összesen 20-an jutottak be. Itt úgy osztottak fel minket, hogy csapatokban csináltuk a feladatokat, és ez nagyon élvezetes volt, nagyon jók voltak a kísérletek, az emberek pedig olyanok voltak, mint én, ezért nagyon jól éreztem magam! De tulajdonképpen nem számítottam ott se sokra, hazajöttünk, majd utána emailben közölték, hogy kiket válogattak ki az európai döntőre. És én rajta voltam ezen a listán, ami akkor nagyon meglepő volt, de annyit jelentett, hogy elutazhattam Luxemburgba, és ott képviselhettem Svédországot, együtt 5 másik svéd diákkal, 2 darab 3 fős csapatban. És innen elkezdődött, mert innen akkor már nyilván következő évben is megpróbáltam ugyanezt a versenyt, az utána lévő években pedig már a „nagy”, kizárólag fizikából álló olimpiára készültem.

-Mik voltak a legfőbb versenyek, amiken ezután részt vettél? És milyen eredmények születtek?

- Igazából Svédországban nagyon kevés verseny van, hogyha Magyarországhoz viszonyítjuk. Például kilenc-tizedikben kizárólag ez az egy természettudományos verseny van. És utána kezdődnek úgymond a „nagy” nemzetközi olimpiák, külön-külön, nagyjából minden tantárgyból. Az összevont természettudományos versenyen kétszer voltam, kilencedikben – ennek a döntője volt ugye Luxemburgban – és tizedikben, akkor pedig Athénban. A Fizika Diákolimpián tizenegyedikben az országos döntőben voltam, és gyakorlatilag egy hellyel csúsztam le a nemzetközi döntőről.

- Idén viszont már másodjára, plusz egy év tapasztalatával és nagyobb rutinnal vághattál neki a versenynek, és kapásból be is kerültél a döntőbe.

-Igen, igen… Az országos fordulót megnyertem. Egy országból 5-en juthatnak be a nemzetközi döntőbe, és mivel Svédországban idén én lettem az első, automatikusan bejutottam Zürichbe.

- Lehet tudni, hogy körülbelül hány résztvevője volt a svédországi fordulónak?

- Az iskolai fordulónak, ami csak írásbeli, olyan 500 körül (csak Svédországból). Összehasonlításképpen Kínában fél millióan írták a fizika olimpia selejtezőt. Részben ezért van az, hogy az ázsiaiak mindig top mezőnyben vannak.

- Ekkora konkurencia tudatában hogyan készültél a megmérettetésre? Voltak felkészítő tanáraid?

- Igazából nem annyira. Gimnázium első részében egy kimondottan rossz fizika tanárom volt, sajnálatos módon. Utána kaptam egy jobbat, és ő mindig segített, amit tudott, csak kevés ideje volt. Tehát hogyha nekem volt egy konkrét feladatom, amivel bajban voltam, ha megmutattam neki, akkor segített megoldani. De olyan nem volt, hogy nekem felkészítő órám lett volna. Vannak olyan iskolák, ahol van ilyen felkészítő óra, különösen a matek spec. gimnáziumok, ott nagyon készülnek. Én inkább azt szoktam ajánlani, hogy elsőként is nézzük át, hogy mi lesz az anyag, ami kell ehhez, mint ahogyan én is megnéztem, hogy a fizika olimpiához kell a 12-es fizika, és akkor azt megpróbáltam magamtól könyvvel megtanulni.

Persze jó átnézni könyvből, de nyilván nem mindenkinek megy annyira ezt így egyben megtanulni. Ilyenkor én a YouTube videókat tudom ajánlani: rengeteg nagyon jó tanító videó van, általában angolul, de lehet találni svédül és magyarul is.

- Az országos és a nemzetközi döntőknek ugye már két része van: az elméleti rész mellett van egy legalább annyira hangsúlyos gyakorlati rész is. Tudsz nekünk egy példát mondani, hogy hogyan is kell elképzelni egy ilyen kísérletezős versenyfeladatot?

- A fizika döntőben a kísérleti döntő tulajdonképpen egy nagyon izgalmas – csak versenyzőként nagyon stresszes – koncepció. Ez arról szól, hogy 5 darab kísérletet kapsz, és mindegyikre van 45 perced, viszont csak annyi van megadva, hogy mit kell lemérned, és hogy mid van, de hogy ezt hogyan, azt már neked kell kitalálnod. Tehát nagyon-nagyon gyorsan kell gondolkodni, és erről még kell írni egy jegyzőkönyvet is közben, hogy mit mértél, és mi lett az eredmény.

Például idén az első labor az annyi volt, hogy volt két kicsi műanyagpoharad, egy vonalzód, egy radírgumid, egy köved, víz és só; és ebből le kellett mérni ennek a kis szabálytalan kőnek a sűrűségét. Úgyhogy ehhez meg kellett építeni a saját mérlegedet, utána pedig a sót öntögetve kijött a térfogat, és ezt elosztva már ki lehetett számolni a sűrűséget.

- Milyen eredményt értetek el végül a svéd csapattal?

- Lett összesen három bronzérmünk és egy dicséretünk. Itt ugye ha valaki elér egy bizonyos pontszámot, automatikusan kap arany-, ezüst- és bronzérmet, nem csak az első, a második és a harmadik. A dicséret azoknak jár, akik nagyon közel voltak a bronzhoz, de még nem érték ezt el. És akkor volt még egy különdíjunk is, amit én kaptam, ami a legjobb európai női fizikusnak járt.

- Engedd meg, hogy ehhez most külön is gratuláljunk! Hogyan történik a kiválasztás egy ilyen különdíjra?

- Vannak bizonyos különdíjak, amiket úgymond külső szervezetek osztanak. Van például az Európai Fizikai Társulat (EPS); ők úgy gondolták, hogy szeretnék kiemelni a lányokat fizikában, és ezért ők minden évben osztanak egy különdíjat az olimpia keretein belül.

- Azt tudod esetleg, hogy hogyan oszlanak meg a fiúk és a lányok a fizika olimpián? Milyen a nemek aránya?

- Konkrétan idén 400 versenyző volt a nemzetközin, és ebből körülbelül 20 darab volt lány.

- Az nagyjából 5%. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?

- Én ezt tulajdonképpen nem értem! Én emiatt elég mérges vagyok, mert értem, hogy ezeknek a díjaknak van egy olyanszociális funkciója, hogy kiemeljük a lányokat, de ugyanakkor vannak különdíjak a legjobb elméleti, a legjobb kísérleti és az abszolút első versenyzőknek is, és ez így egy kicsit olyan, mintha ezt egy lány sose tudná elérni, mintha azért osztanánk különdíjakat a lányoknak, hogy „legyen már nekik is valami”. Ez egy nagyon nagy butaság szerintem. Mert abszolút semmi oka nincsen, hogy egy lány rosszabb legyen, mint egy fiú, vagy hogy megkülönböztessék. Például volt egy ázsiai lány; ő aranyérmes lett.

Én most kaptam ezt a díjat, ami nekem személyesen nagy dolog, Svédországnak nagy dolog – mert még soha nem volt semmilyen különdíjunk, és ebből nagyon kevés van–, viszont mint európai nő, ez kicsit sértő. Bronzérmet szerezni diákolimpián nem egy rossz eredmény, Svédországnak kimondottan nagyon jó, nekünk 20-30 éve nem volt ilyen jó eredményünk. Hogy konkrétumot mondjak: 2000-től 2015-ig volt 3 bronzérem a tizenöt év alatt, és most egy évben hoztunk ugyanennyit. Mégis, ez a különdíj úgymond „csak” bronzérmes volt, ami az európai lányokra nézve kicsit ciki, hogy egyikünk sem hozott egy ezüstöt vagy egy aranyat. És nincs szerintem ennek konkrét oka, hiszen ha megnézzük a férfi és női agyat, ebben nincs különbség, ezek mind ilyen mélyen elásott szociális struktúrák, normák, hogy miért ne foglalkozzon egy lány fizikával.

Neked volt esetleg egy pozitív példaképed, aki támogatott fizikai irányultságodban? Ki volt az, aki a leginkább hatással volt rád, inspirált ezen az úton?

- Egyértelműen Tündét mondanám, ez nem kérdés. Ő az, aki a legrégebb óta van, ez a praktika is – amiről meséltem – Tündénél volt, szóval abszolút ő indított el a fizika irányába. Tényleg.  És volt olyan pont is, amikor tőle kértem tanácsot, hogy mit válasszak, például volt olyan, hogy fizikaverseny és kutatótábor között, és hasonlók. Úgyhogy, bár a konkrét versenyfelkészülés inkább egyéni munka volt, ő abszolút segített ezen az úton.

Egy külön interjú keretein belül megkerestük Fülöp Tündét is, a Chalmers fizika tanszékének kutatóprofesszorát, hogy pár szóban meséljen nekünk személyes és szakmai viszonyáról Alettával. Szia Tünde, elmesélnéd nekünk, hogy mióta ismered Alettát, hogyan írnád le a kapcsolatotokat?

Fülöp Tünde: Alettával már nagyon kis kora óta ismerjük egymást, nem is tudom, hogy hány éves lehetett, de az biztos, hogy ott voltam a tizedik születésnapján. És hát ő volt az egyik legügyesebb kislány a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület foglalkozásain, emellett majdnem egy idősek lányommal, Júliával is. Akkor hetente, minden vasárnap találkoztunk. Aztán utána Júlia születésnapjára meghívtam a Tavaszi Szelet is, és elmentünk a Chalmers-re, ahol különböző fizikai játékokat mutattak be. Ez nagyon érdekes volt a gyerekeknek, és Aletta saját elmondása szerint ekkor kezdett el nagyon érdeklődni a fizika iránt.

Aztán 2011-ben, mikor még általános iskolába járt, Aletta nálunk töltötte háromnapos iskolai szakmai gyakorlatát. Ekkor négy doktoranduszom volt, és történetesen mind a négy magyar volt, akik közül az egyiknek pont ekkor volt a védése, ahol egy másik magyar kollega volt az opponens. Tehát nagyon sok magyar volt akkor ott, és sok minden történt, Aletta pedig végig ott volt velem, és így ő ugye mindent értett, és nagyjából látta is az egész folyamatot.

Emellett részt vehetett előadásokon is, és emlékszem, beült egy kurzusomra, ami bevezetés volt a fúziós energiakutatásba. Ez azért nem volt annyira magas szinten, és azt hiszem, hogy ő akkor azt ott tökéletesen meg is értette. És Aletta tényleg annyira belevaló volt, és mindenben részt vett, hogy gondoltam, tartjuk a kapcsolatot, és minden héten kiküldtem neki is a levelezőlistánk híreit, meghívtam rendezvényekre, konferenciákra, bulikra, ahová legtöbbször el is jött.

Gimnazistaként már, ha tehette, néha beült az első éves egyetemisták bevezető fizika előadásaira. Tehát tartottuk a kapcsolatot, de együtt dolgozni igazából csak most, nemrég kezdtünk, amikor lehetőség nyílt rá, hogy gimnazistákat fogadjunk nyári gyakorlatra. És hát idén Aletta nyerte meg a svéd fizika olimpiát, tehát az egész országban ő a legjobb fizikus. Nyilván, hogy őt vettük be.

- Akkor ez azt jelenti, hogy Aletta gyakorlatilag az egyetemi kutatócsoportod tagja, ugye? Mivel foglalkoztok itt?

- Igen. A körülbelül 15 fős kutatócsoportban több dologgal is foglalkozunk, aminek a nagy része fúziós energiakutatással kapcsolatos, de ez a projekt nem arról szól. Itt lézer-plazma gyorsítókkal kísérletezünk, vagyis hatalmas teljesítményű lézerrel rávilágítunk valamire (ami lehet például műanyag, alumínium, arany vagy akármi), amin gyakorlatilag mindig vannak valamilyen szennyezők (pl. víz vagy szénhidrátok), amik ekkor ionizálódnak, és létrejön egy nagyon erős elektrosztatikus tér, ami a protonokat fel tudja gyorsítani. Ez lehetne gyakorlatilag egy első lépése kompakt részecskegyorsítók létrehozásának, amiben nagy potenciált látunk, pl. a protonterápia, a rákgyógyítás területén. A konvencionális, óriásméretű akkcelerátorokkal szemben a kompaktabb lézer-plazma akkcelerátorok ilyen célú felhasználásához azonban arra kell törekednünk, hogy az eredeti, széles spektrumú energiát monoenergetikussá tudjuk alakítani, a mi esetünkben például lökéshullámok (sokkhullámok) létesítésével. Alettával ezt kutatjuk, ennek a kísérleti projektnek az elméleti részét próbáljuk megérteni és leírni.

- Köszönjük Tünde, és sok sikert kívánunk a további kutatásokhoz!

- Köszönöm szépen.

- Aletta, Te pedig a mostani kutatás befejeztével szeptembertől a cambridge-i egyetemen folytatod, természetesen fizikával. Mik a jövőbeli terveid, tudományos elképzeléseid?

- Én nagyon régóta a modern fizika iránt vonzódom, valószínűleg Tünde miatt is, hiszen ő is foglalkozik modern fizikával, és ezt láttam először. Itt az egyetemen a kutatócsoportban, ahol dolgozom, jelenleg sokkhullámokkal foglalkozom plazmában, de még nem vagyok biztos benne, hogy plazmafizikával akarok foglalkozni, hiszen a fizika nagyon széles, és vannak még olyan dolgok, mint például a relativitás-elmélet vagy a részecskefizika, amik talán jobban vonzanak. De ez még nagyon messze van, és én azt hiszem, hogy egyetemen a fizikáról alkotott képem teljesen át fog dolgozódni. Az egyetemi közeg engem eleve nagyon vonz – ahol az iparral szemben az a lényeg, hogy megosszuk, amit találtunk –, ezért én most úgy képzelem, hogy ha minden jól megy, én kutatni fogok, hiszen tulajdonképpen amióta Tündénél voltam, azóta kutatni akarok!

- Gratulálunk még egyszer az eredményedhez, és sok sikert kívánunk a folytatáshoz! Bízunk benne, hogy nem ez volt az utolsó interjúd velünk!

- Én is köszönöm, és remélem, így lesz!

Kérdezett: Stumpf Anna, göteborgi ösztöndíjas