Három generáció egy foglalkozáson

Kevés szó esik azokról, akiket magunk mögött hagytunk, mikor Svédországba költöztünk. Sok otthon maradt szülő, nagyszülő várja a híreket rólunk, az unokákról, és számolja a napokat, amelyek a legközelebbi hazalátogatásig még hátra vannak. Szerencsére ma már sokkal könnyebb ideutazni, mint egykoron volt, így egyre több látogatóban lévő rokonnal, ismerőssel találkozhatunk köreinkben. Jelen esetben a Tavaszi Szél Kulturális Egyesületben.

Amikor megkérdeznek minket, hogy mi az, ami hiányzik otthonról, akkor, ki-ki vérmérséklete és származási helye szerint azonnal sorolni kezdi, hogy a (szegedi/bajai) halászlé, a Túró Rudi, a házi (netán csabai vagy debreceni) kolbász, a tikkasztó nyarak és a Balaton, egy jó pohár kadarka (netán irsai, olaszrizling, tokaji) és nem utolsó sorban a nagymama főztje (netán lekvárja, pálinkája, meggyes, avagy mákos rétese). Az otthont jelentő ételek és italok ma már könnyen ideérkeznek a repülőgépre feladott poggyászokban és szüleink is egyre bátrabban indulnak neki meglátogatni bennünket és az unokáikat, akár még hetvenéves koron túl is, amely lehetőségnek mi nagyon örülünk.
Jó látni azt, hogy a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület foglalkozásaira is egyre gyakrabban kísérik el nagyszülők a lurkókat, és vesznek részt a közös munkában. Ki hosszabb, ki rövidebb időt tölt el köreinkben, attól függően, hogy milyen hosszúra nyúlik a látogatás. Zalán nagymamája például (akit mindenki csak Cucinak szólít) csak a tavaly szeptemberi tanévnyitó kiránduláson volt velünk, de ott sütötte a kenyereket rendületlen, amelyhez a tésztát a fia, Csaba dagasztotta és kelesztette az egész hétvége alatt. Éva pedig, aki Alíz és Olivér nagymamája („mormor”, ahogy a svédek mondanák, hogy pontosan tudják, apai vagy anyai ágról van szó), szerencsénkre hosszabb ideig maradt, amikor jobban megismerhettük egymást, mindannyiunk örömére. Most álljon itt az ő levele, amelyben érzéseit, tapasztalatait írta le röviden nekünk.
„Olyan családban nevelkedtem Nagyváradon, ahol minden ünnepnapon legalább tízen, tizenöten voltunk a bőségesen megterített, fehér damasztterítős asztal mellett. Miután gyermekeim külön családi életet kezdtek és a távolság közöttünk megsokszorozódott, ez a szokás már ritkábban jön össze. Én idén a telet Göteborgban töltöttem és nagy unszolásra a lányomnak, részt vettem az unokáim által csak magyar óvodának hívott, tavasziszeles programon. Minél több alkalmon voltunk túl, annál otthonosabban éreztem magam. Egy közösség, ahol lehet magyarul beszélni. Nagymama, szülő, gyerek együtt. Hasznosnak éreztem magam és öröm volt számomra a gondolat, hogy hétvégén újra mehetek a magyar óvodába: Tavaszi Szél! Jó volt Göteborgban újra ráérezni a magyar ízű szeretetre! Köszönöm, és hálásan gondolok minden tagra és percre, amelyet együtt tölthettem a közösséggel. Tisztelettel, Széles Éva 2022.III. 8.”
Éva, mi is köszönjük a sok segítséget és kedvességet, amelyet tőled kaptunk, külön megemlítve a farsangra készített, egy hadseregnek elég csörögefánkot, amely az utolsó morzsáig elfogyott. Erőt merítünk a leveledből és visszavárunk!