A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Viszlát nyár, jó volt veled!

Élménybeszámoló a malmői Pannónia klubból. A nyár ismét mozgalmasan telt. Több kisebb-nagyobb lélegzetű programunk volt, sok időt töltöttünk együtt, nem is sorolom most fel mindet, csak a kiemelkedőbb eseményeket.

Együtt voltunk például az ystadi állatkertben. Az állatkerti kirándulás tavaly is népszerű volt, idén is sok család tartott velünk. Meglátogattuk az állatkert összes kisebb-nagyobb lakóját, a gyerekek hatalmas élvezettel ugráltak a finom, illatos szénába, de még egy alpaka bébi születését is végignézhettük! A séta után került a grillre mindenféle finomság, gyereknap alkalmából pedig fagyira invitáltuk a Pannónia gyerkőceit.

Tengerparti pikniket is szerveztünk. Igaz, milyen romantikusan hangzik? Sajnos az erős szél miatt a fák közti kis tisztásra „menekültünk”, de ez semmiben sem korlátozta a jókedvünket. A gyerekek nagyon kreatívak, ezt minden alkalommal bizonyítják nekünk. Ezúttal a fák lehajló ágai és a bokrok között eszkábáltak maguknak egy kis kuckót, ez volt az ő kis búvóhelyük, ahol kitalálták a következő játékot, elszaladtak a társaik elől vagy csak egyszerűen megpihentek. Délután kimerészkedtünk mi is a menedékből és sárkányt eregettünk a tengerparton, a gyerekek hatalmas örömére.


Minden összejövetelünk jó hangulatban telt, de talán a nyár fénypontja bizonyos szempontból mégis a „tábor” volt, Hällebergán. Nyugodt, kellemes, családias atmoszférát sikerült varázsolnunk, miközben a kisebbeket is igyekeztünk a táborozás rutinjaihoz szoktatni. Például türelemmel végighallgatni a tábornyitót, amiről természetesen a Himnusz-éneklés sem hiányozhatott. A programok között volt erdei séta, áfonyaszedés (amiből pitét sütött az egyik kedves anyuka), de még szülinapot is ünnepeltünk. Nem egyet, hármat! Köszönet a vezetőségi tagoknak, az összes táborozónak, hiszen az együtt eltöltött csodálatos hétvége egy közös projekt sikeres eredménye. Most mégis név szerint emelném ki a Pannónia klub ügyeletes szakácsát, Kiss-Budai Tibort, aki nem is egyszerűen csak a finom falatokról gondoskodik minden egyes alkalommal, hanem óriási támasz mögöttünk a felmerülő kér­désekben, a megoldandó helyzetekben.
 

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME