2020 különös és különleges év. Sok szempontból.

Nagyon készült mindenki, mivel az idén 24 éves a tábor, jövőre már 25, és ez a tény párját ritkítja nemcsak északon, de az egész világon. Az idei tábort szántuk a résztvevők közreműködésével a jövő évi ezüsttáborra való felkészülésre. A méltó ünnepléshez ötletgyűjtést, témaválasztást terveztünk. Hogy összejövünk, örülünk egymásnak, elővesszük a régi fotókat, emlékeket. Milyen jó, hogy van „pillanatmegállító gép”! Na, meg hogy vannak, akik szívesen mennek vissza az időben, azaz van Csapat!

Elnézve azt a pár csoportképet, mely az elmúlt nyolc év alatt készült, és időrendi sorrendben áll étkezőnk falán, sok emlék jut eszünkbe.

Táborvezetők, akik visszatérő lelkek, s azok is, akikkel eddig csupán egyszer engedte meg a sors a találkozást, de mély nyomokat hagytak maguk után a magyarság vándorútját járókban itt, északon.

Gyerekek, néhol még pelenkában, a táborban dolgozó szülő oldalán, akik az anyatejjel szívták magukba az építő közösség tápláló erejét.

Kicsikét nagyobbak, s ifjak, akik az évek alatt felnőttek és immár szétszóródva a nagyvilágba vitték magukkal ezeknek az egy heteknek az üzenetét.

A táboralapító Tompa Anna és mindenki nagymamája, s vigasza Tóth Ildikó arcát szemügyre véve az jut eszünkbe: „küldetés”.

Igen, ez az, hiszen ők még kaptak valamit, amit kötelességüknek éreznek továbbadni. Ők tudják, hogy elsősorban magukra számíthatnak csak, és ismerik a „segíts magadon, az Isten is megsegít!” közmondásunk legbelső mondanivalóját.

A képeket tovább nézegetve szemünk a hűségesen visszajáró Császár család tagjain pihen meg, akik évekkel ezelőtt felvállalták a tábor vezetését, és az otthon ízét hozzák magukkal minden évben. Most velük sem tudtunk találkozni és egymás által épülni.

Ha az idén találkoztunk volna, akkor többek között a visszaemlékezés jegyében készültünk volna a negyedszázados fennállás méltó megünneplésére.

A sors közbeszólt, halasztást kaptunk, az idei tábort, a huszonnegyediket, majd jövőre tartjuk, s ha a jó Isten is úgy akarja, megérjük a huszonötödiket is!

Azonban, ha az idén fizikálisan nem is tudtunk együtt lenni, lélekben mindannyian tudjuk, hogy augusztus első hetében – s nem csak akkor –, hol a helyünk.

Bízunk benne, hogy jövőre újra találkozhatunk, szabadon, s nagy örömmel, s tervünket siker és nem vírus koronázza!

 

Addig is jó egészséget és kitartást kívánunk mindannyiótoknak!

 

Ui.: most jöttünk haza az áfonyaszedésből, a pitesütésre készülve boldogan emlékezünk a tábori közös áfonyás sütijeink készítésének hangulatára.

 

Juhász Edit, a „Herczegh maffia” kormányosa