A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 
A Karolinska Kórház egyik előadótermének folyósóján dr. Németh Antal kollégámmal beszélgetünk. A helyszín véletlenül választott, a beszélgetés tárgya eltervezett: dr. Németh Antal ugyanis 2011 februárjában nem mindennapos megtiszteltetésben részesült. Ebből az alkalomból szeretném őt bemutatni az Híradó olvasóinak.
 
11jun (40).jpg
Németh Antal - Fotó: Ulf Sirborn
 
- Kedves Antal, azt hiszem, nem sokan tudunk arról, hogy 2011 február 2-án XVI.Károly Gusztáv személyesen adta át neked a Svéd Királyi Érdemrend magasabb fokozatát. Elmondanád a Híradó olvasóinak, milyen kitüntetésről is van szó, és hogy miért is kaptad, továbbá hogy mit jelent ez számodra?
 
- A  kitüntetés neve ” Konungens medalj av 12:e storleken i högblått band”. A svéd gyermekgyógyászat területén kifejtett munkásságomért, pontosabban a gyermekhepatológia szakterület fölépítéséért kaptam.
 
- Ez így, dióhéjban nagyon szerényen hangzik. Mit lehetne bővebben megtudni még erről a megtiszteltetésről? Annyit tudunk rólad, hogy igen megbecsült szaktekintély vagy a gyermekgyógyászat terén, és nemcsak elméleti tudással, hanem sokéves gyakorlattal is  rendelkezel.
 
- A kitüntetést körülbelül 10-12 ember kapja meg évente. Én még egy orvosról tudok, aki szintén megkapta, körülbelül 5 évvel ezelőtt; ő a transzplantációs sebészet svédországi  úttörője. Engem a májbeteg gyermekek családjainak javaslatára terjesztettek fel, ezért különösen jól esett, hogy munkámat a legilletékesebbek, tehát a gyermekek és családjaik értékelik ilyen nagyra.
 
- A gyermek gastro-hepatológia professzora vagy a Huddinge Kórházban (ez ma a Karolinska egyik részlege). Hogy jutottál el erre a magas posztra? Nehéz volt-e az út idáig?
 
- Fiatal orvosként jöttem ki Svédországba, 1968-ban. Örebroban kezdtem pályafutásomat egy 4 hónapos kurzussal, amit a ”Socialstyrelsens nämnd för utländska läkare” (az Egészségügyi főigazgatóság külföldi orvosokkal foglalkozó osztálya) szervezett. Ez afféle tudásfelmérés volt, kb. egy államvizsga szintjén. Emlékszem, ketten magyarok, valamint egy pár csehszlovákiai kolléga (akik az 1968-as események utáni  menekülthullámal érkeztek) abban a dicséretben részesültünk az illetékesektől, hogy: ”Látjuk, hogy svéd színvonalon tanultátok meg a medicinát!”.
 
11jun (13).jpg
A királyi kitüntetés
 
- Abban bizonyára  egyetértünk , hogy nekünk, közép-európai orvosoknak az otthoni egyetemről származó elméleti felkészültségünk nagyon jó; idegen körülmények között is megálljuk a helyünket, és megütjük külföldön is a mércét. De folytassuk életrajzodat.
 
- A fent említett örebroi tanfolyam nem volt hosszú életű, néhány év után abbahagyták, ezzel szemben rajtunk, külföldieken kísérletezték ki az AT-t (allmän tjänstgöring = egyetem utáni gyakornokoskodás); mondhatnám, mi voltunk a kísérleti nyulak. Mint tudjuk, az AT abból áll, hogy a fiatal orvosok szakképesítés előtt aktívan résztvesznek a klinikai alapágak mindennapi munkájában. Számomra ez többek közt azt jelentette, hogy huzamosabb ideig egyedüli alorvosa voltam egy 120 betegágyas pszchiátriai intézménynek. Természetesen körzetbe is ki kellett menni; nekem Laxå jutott, Örebro megyében. Itt határozottan az volt az ézésem, hogy mint külföldit, nem fogadnak el körzeti orvosuknak. Hamarosan intenzív toborzás kezdődött - észak felé, Norrbotten megyébe csábították az orvosokat. Én inkább kelet, azaz a nagyváros, Stockholm felé húzódtam, ahol sikerült megvetnem a lábam. Az azóta már bezárt ”Samariten” kórházban kezdtem el gyermekorvosi  pályámat. Itt  másfél évet dolgoztam. 1974-től a Huddinge Kórházban tevékenykedem. Büszke vagyok rá, hogy egyike vagyok az itteni gyermekklinika alapító tagjainak, valamint arra, hogy az orvosok közül én vagyok az egyetlen, aki még teljes állásban dolgozik. Doktori disszertációm témája az alfa-1-antitrypsin-hiányos gyermekkori májbetegségek voltak; 1982-ben védtem meg. 1984-85-ben Denverben ( Colorado állam, USA) dolgoztam kutatóorvosként, ahol laboratóriumi munkámat az epesavak tanulmányozásának szenteltem, ezek ugyanis a gyermekkori májbetegségek kialakulásánál nagy szerepet játszanak. 
 
- Bizonyára érdekli  az olvasókat, hogy jelenleg milyen területen ténykedsz? 
 
- Mint  már említettem, a gastro-hepatológiai részleg 25 fős csoportjának a vezetője voltam húsz évig. Ma már csak hepatológiával, azaz (gyermekkori) májbetegségekkel foglalkozom. Nemcsak a huddingei, hanem a svédországi gyermek-hepatológia (egyik) alapítója vagyok, tekintve, hogy ez az ágazat csak a hetvenes években kezdett önálló szakká válni. Munkatársaim segítségével sikerült felépíteni egy jól működő központot, ahova az egész országból (sőt, külföldről is) érkeznek májbeteg gyermekek kivizsgálásra és kezelésre. Körülbelül 200-300 kis betegünk van minden évben, akik közül évente 5-6-nál májátültetést hajtunk végre. Bár a legtöbb érdeklődő arra kiváncsi, hogy hány gyereknél végzünk el transzplantációt, én inkább azzal szoktam dicsekedni, hogy hány gyereket mentettünk meg ettől a fantasztikusan eredményes, de végső sorban iszonyúan nagy beavatkozástól.
 
- Gondolom, egy ilyen nagyszerű európai s talán minden túlzás nélkül világhírű központ kialakítása hosszantartó, kemény munka volt, és a mai napig is az.
 
- Így igaz. 1990-től 1999-ig, tehát 10 éven át az évnek szinte mind a 365 napján készenléti ügyeletben voltam. Ma is - így szoktam  mondani - heti 40 óráért fizetnek, de általában 60 órát dolgozom. (Arcán itt  megelégedett, boldog mosoly suhan át, fáradtság jelét nem látom, pedig a beszélgetést este 7 után, fáradságos munkanap végeztével kezdtük). A következő kérdésre nemcsak sejtem, hanem tudom is a választ.
 
- Jut-e időd valami kedvtelésre, szórakozásra?
 
- Az én hobbim a munkám – tehát szerencsésnek vallhatom magam. Szívesen veszek részt konferenciákon, szakmai megbeszéleseken, munkatársi találkozókon. Különösen szép emlékem van pl. egy Balatonfüreden rendezett összeurópai tanfolyamról, amit egy magyarországi kollégával rendeztünk 2006-ban. Valódi sikerélmény volt számomra ez a rendezvény, nemcsak a tudományos program sikere miatt, hanem azért is, mert az egész világból összesereglett fiatal kollégákat annyira elbűvölte a Balaton-Felvidék varázsa.
A hétköznapi, ismétlődő elfoglaltságaimból talán a háztáji kertészkedést említeném. Van egy saját telepítésű levendulaültetvényem. Szerintem vetekedik a tihanyi levendulással, legalábbis annyiból,hogy itt virul a házam előtt, Svédországban.
Felejthetetlen gimnáziumi tanárom, Csóka Lajos egy életre megszerettette velem a történelmet. Nyugdíjas koromra azt tervezem, hogy az elmúlt évezred magyar történelmét az európai történelemben (legalábbis magam számára) a megfelelő helyre illesszem be, és ezt utazásokkal magamnak illusztráljam.
 
11jun (39).jpg
Németh Antal átveszi XVI. Károly Gusztávtól a Svéd Királyi Érdemrendet
 
- Ha már ezekre a vizekre eveztünk (Balatonfüred, Tihany), s az otthoni tájakat emlegetjük, hadd kérdezzem meg, honnan indultál ”világgá”? Hol vannak a gyökereid? Gyermekkorodat, ifjúságodat, diákéveidet hol töltötted?
 
- Budai srác vagyok. Mint sokan másokéra otthon, az én családomra is jellemző, hogy benne az egész Kárpát-medence képviselteti magát. Apai ágon felvidékiek, anyai ágon erdélyiek a felmenők, de keveredik bennem egy kevés szláv és sváb vér is. A pannonhalmi bencés gymnáziumba jártam iskolába. Eredetileg jogot akartam végezni, de ugyancsak osztályidegennek számítottam mind származásom, mind iskolám miatt. Azt viszont hamarosan beláttam, hogy a ”kádári ” Magyarország fullasztó közszelleme, a munkahelyek hazug légköre olyan közeg volt, amiben én, mint felnőtt, mindenképpen elsorvadtam volna. Az egészségüggyel kapcsolatosan nem voltak illúzióim, mert ismertem belülről, mint medikus, de onkológus édesapámon és patológus bátyámon keresztül is, azonkívül mint hozzátartozó, mikor anyám vagy nagyszüleim  betegek voltak. Mint mindenki más akkoriban, én is sok kaland révén kerültem Svédországba, ahol aztán végleg letelepedtem. 
 
- Azt hiszem, hogy mindazok, aki munkásságodat ismerik, egyetértenek abban, hogy tevékenységeddel jelentősen hozzájárultál a modern svéd gyermekgyógyászat fejlődéséhez. Utószó gyanánt még annyit árulj el, mit üzennél az olvasóknak - mi az, amit szeretnél átadni az eljövendő nemzedéknek?
 
- Ne veszítsük el önérzetünket, nemzeti öntudatunkat. Semmivel sem vagyunk hitványabbak más népeknél, nemzeteknél! Ne riadjunk meg az akadályoktól, sem otthon, sem pedig ott, ahová sorsunk vetett. 
A külfödre került orvoskollégák legyenek tudatában annak, hogy igenis jó a mi kiképzésünk, s egy kis akarattal, kitartó munkával és kis “székely góbés ravaszsággal” nagyon sokat el lehet érni, sok akadályt le lehet küzdeni.
 
Utóiratnak még annyit,hogy beszélgetésünk rövid egy óraja alatt két alkalommal is fordultak konzultációért a professzor úrhoz. Egy véletlenül arra járó kolléga megragadta az alkalmat, hogy kikérje szakmai tanácsát, amire ő készségesen, kedvesen válaszolt, nem utasította az illetékes ügyeleteshez, amint azt sokan tennék,mivel jelenleg mással van elfoglalva.
Ezután telefonon hívták Luleåból - tanácsot kértek egy kis májbeteg állapotának rosszabodása miatt. Mivel Németh Antalnak a gyenge térerő miatt helyet kellett változtatnia, elbúcsúztunk. Megköszönöm a beszélgetést, mert azt hiszem, a konzultáció hosszabb időt vesz majd igénybe. Úgy látszik, most sincs vége az évi 365 napos ügyeleteknek…
 
 

 
 
Tar Károly nemrég töltötte be a hetvenötöt. Róla és sokrétű, félévszázados irodalmi munkásságáról sok mindent megtudhat az olvasó, ha rákeres nevére a világhálón, vagy ha fellapozza az irodalmi lexikonokat. 

- Két könyvsorozat, irodalmi folyóirat és rádió, valamint családi lap alapítója-szerkesztője vagy, félszáz köteted jelent meg. Egyaránt nevezhetünk téged regényírónak, költőnek, novellistának, nyelvvédőnek, szótárszerkesztőnek, esszéistának, meseírónak, publicistának és fordítónak. Nehéz dolgunk lenne, ha valamely szokványos műfajba próbálnánk besorolni.
 
hiradokep (16).jpg
Tar Károly "északi őrségen" - T.K.
közléséből
 
- Háromnegyed évszázadomról még néhány órás író-olvasó találkozón is nehéz volna számot adnom. De elődeink kitalálták a dióhéjba sűrítést. Lássuk, mi fér kérdéseidből és válaszaimból mogyoróhéjba. Az irodalom felől érkeztem az újságíráshoz, verset, elbeszéléseket írtam, ráérős katonáskodásom idején, a kolozsvári napilap közölt belőlük. Később, a közösségi szolgálat igézetében, amit nem mondhattam el újságíróként, igyekeztem irodalmi formába önteni. Aztán úgy alakult, hogy könyveimmel állíthattam emléket szeretteimnek: Köszönöm, jól vagyok című regényem apám világáról szól, Az ismert katona, fiamról, a Gyászpárta feleségemről, Az erdélyi mézeskalács, anyám összegyűjtött pogácsareceptjeivel nevelőapámról, verskötetem, az Itt és ott, magamról, és így tovább. Visszapillantva pályámra, úgy látom, a szolgálat szabta meg utam. Szüleim és szülővárosom, Kolozsvár nagyjainak örökségeként kaptam a tudatos szolgálat kényszerét. Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós, Bölöni Farkas Sándor, és a közvetlenül előttem járók: Tamási Áron, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Karácsony Benő, Józsa Béla, továbbá akik mellettem magam is járhattam: Kós Károly, Székely János, Varró János, Bálint Tibor, Kányádi Sándor, Lászlóffy Csaba voltak példaképeim. Mert kellett, írtam színjátékot, viselkedésjavító könyveket, szociográfiát, a Kárpátokat és a Dunát bemutató riportsorozatot, receptkönyvet, magyarító szótárakat, szerkesztettem várainkat ismertető sorozatot, történelmi adattárat, Erdélyi Kiskönyvtár címmel hasznos könyvsorozatot.
 
Szerencsétlen-szerencsés embernek mondhatom magam. Olyan városban láttam meg a napvilágot, amelynek még a falai is tanítottak, kiváltságosai alakították érdeklődésemet. Az, hogy két apa és két anya között hányódva iskolai bennlakásban is laktam, és az, hogy édes szüleim hiányos elemi iskolázottságukat kommunista hitükkel pótolták a becsületes élet utáni vágyukban, meghatározták életem, s állítottak örökös, ma már némi kivagyisággal telített kifejezéssel szólva, népszolgálatba. Naiv emberré váltam. Küzdelem volt. Magammal, a mindenkori hatalommal. Fiamat áldoztam ebben az egyenlőtlen küzdelemben.
 
- Nyugdíjasként érkeztél Svédországba, tizenöt évvel ezelőtt. Mi késztetett erre a lépésre?
 
- Az európai különlegességű Napsugár című gyermekirodalmi lap főszerkesztői tisztjéből lányom Svédországba menekülése után „érdemeim elismerése mellett” menesztettek. Aztán a fővárosi napilap kikészítésre szakosodott emberei, nem minden ok nélkül, betegnyugdíjba kényszerítettek. A rendszerváltás utáni fél évtizedben lányomat kivéve minden hozzátartozóm meghalt. Egy esztendeig őriztem könyvtáros feleségem hamvait, gyermekeimnek gyűjtött több ezer kötetes, elárvult könyvtáram polcán, s közben rájöttem, hogy rajtunk csak a művelődés segíthet, s emberi kiteljesedésünk bölcsője, a család. Családegyesítés révén kerültem Svédországba, unokám (most már hárman vannak) magam vállalta nevelésének céljából. 
 
- Örömmel tapasztaljuk, hogy alkotói lendületedet nem törte derékba a kitelepülés. 
 
- A közösségi szolgálat olyan, mint a koránkelés. Aki megszokta, nem tehet másként. A reggeli fény munkakedvet sugároz, s mert korán kelőnek szeme van a látásra, mindig talál magának tennivalót. Ha azonban szorgalma apad, a szocializmusban megszokott felülről irányítás béklyóitól nem szabadulhat, és a nyugati országok polgárainak életvitelét utánozva, elkényelmesedik. Tudatában vagyok annak, hogy korunkban az emberi fejlődés naponta világrekordot dönt, aki lemarad, például a számítógép-kezelésben, holnapra az analfabéták sorsára jut.
 
- Az Észak-Európában élő magyar alkotók, irodalmárok, zenészek, képzőművészek összefogását tűzted ki célodul. E hatalmas munkád eredményeképpen jött létre az Ághegy-antológia, melyet már tízedik éve sikerült kiadni. Mondd, hogyan talált rád ez a feladat?
 
- Társadalomkutatók megállapítása szerint a kivándorlók harmadik nemzedéke már nem használja anyanyelvét. Vegyük figyelmeztetésnek. Mindenféle felejtés ellen van orvosság. Unokáimat úgy tanítom anyanyelvükre, hogy svéd apanyelvükkel egybevetve sajátosságait felfedezzék. De hiába minden igyekezetünk, ha nem lesz kivel anyanyelvükön szót váltaniuk. Ezért alapítottam a lundi magyar egyesület szolgálatára a Lundi Lapot,  és tizenegy esztendővel ezelőtt családi lapként, a SMOSZ lapjának, a Híradónak a kiegészítésére, a Magyar Ligetet. Ennek egyre bővülő irodalmi rovata adta az ötletet az Ághegy című skandináviai irodalmi és művészeti lapfolyam indításához, amelyben immár félezernél több skandináviai magyar alkotó szerepel. Az, hogy öt-öt számát, egyenként hétszázvalahány oldalas kötetekben adjuk ki (készül a hetedik), anyagi támogatásunk eddigi hiányának tudható be, így olcsóbb. A két lap bizonyítja, és a bevándorlók egyesületének támogatásával indított magyar irodalmi Ághegy rádió is, hogy összefogással minden értelmes célunk elérhető.  Miközben az Ághegy itt és szerte a világon ismertté vált, szépen araszolgat kitűzött célja felé: a skandináviai magyar értelmiség erőteljesebb bekapcsolódását segíti megmaradásunk szolgálatába. Felismerte ezt a magyar művelődésért felelős új vezetés: Semjén Zsolt megszámlálhatóságunkat, Szőcs Géza pedig könyvellátásunkat, az anyaországon kívüli magyarok kultúrájára való fokozottabb figyelést kezdeményezte. Hirdetem, hogy a magyarság földrajzi meghatározásakor rendhagyóan anyaországi, Kárpát-medencei, európai uniós és külföldi jelölést használjuk, de kettős állampolgárságunk jogán is, közelebb kerülhetünk a minket is megtartó magyar élethez.
 
hiradokep (17).jpg
Az Ághegy-skandináviai magyar
irodalmi és művészeti lapfolyam
16-20. száma, Tar Károly
szerkesztésében
 
- Kivándorlásoddal nem vágtad el az anyaországgal és Erdéllyel összekötő szellemi köldökzsinórodat, hiszen továbbra is kapcsolatban állsz azzal az irodalmi közeggel, melyhez mindig is tartoztál. Vajon „odahaza” komolyan vesznek-e bennünket, külföldi magyar alkotókat? Van-e helyünk az egyetemes magyar művelődési életben? Létezik-e életképes szórvány magyar kultúra?
 
- Igenlő válaszommal erősítem azt, ami köztudomású: az otthoni tudatos nemzetépítőkkel együtt most már gőzerővel éppen ezen dolgozunk. A magyar irodalom egy, művelői bárhol is éljenek. Másokhoz hasonlóan erdélyinek vallom magam, még akkor is, ha otthoni könyvkiadásunk nem számol velünk. Ághegy Könyvek címmel könyvsorozatot indítottam. Nemsokára huszadik könyvünket is nyomdába adom. Köteteinket, kis példányszámuk ellenére figyelemfelkeltőek.
 
-  Sokszor lehet hallani azt a tetszetős megfogalmazást, miszerint mi, akik két kultúrában élünk, a nemzetek közti híd szerepét vagyunk hivatottak betölteni.  Mi erről a véleményed? Bevándorlóként sikerült-e bekapcsolódnod a svéd művelődési életbe?
 
-  Hídszerepünk fontos. Ezért vállaltam egy darabig a bevándorlók svéd nyelvű lapja, az Över Gränser főszerkesztését. A Svéd Írószövetség tizenegy magyar alkotót tart nyilván. Sokkal többen vagyunk erre érdemesek. Kezdeményeztem a Magyar Írószövetségben svédországi magyar alkotóközösség létrejöttének támogatását. A jelenkori svéd irodalom tolmácsolása is elsőrendű feladata az Ághegynek. Erre szolgál Észak hírnökei című rovatunk, és az Ághegy Könyvek sorozatban megjelenő svéd, dán, norvég, és finn szerzők művei is.
 
A hosszú élet titka a jókedv, a derűlátás és a tevékeny szellemi élet. Azt hiszem, benned ezekből nincs hiány. Kedves Károly, szívből gratulálok eddigi sikeres, eredményekben gazdag hetvenöt évedhez. Még számos, hasonlóan termékeny esztendőt kívánok neked, és hozzá jó egészséget. Isten éltessen sokáig!
 
Veress Mária
 
Galériák kínálata Göteborgban télvíz idején

Galériák kínálata Göteborgban télvíz idején

Képzőművészet 2022. március 16.
Grafik i Väst galéria Göteborg. Fia Kvissberg „Játék a színekkel és a formákkal” 2022.01.29.–02.16.
Tovább

Egyesületek

A stockholmi magyar nagykövetség kulturális programjai

A stockholmi magyar nagykövetség kulturális programjai

A stockholmi magyar nagykövetség kulturális programjai
Farsangi mulatság és majális SOMIT módra

Farsangi mulatság és majális SOMIT módra

Bizonyára mindannyian hallottuk már, sőt, sokak napi szókincsében is gyakran előfordul az a közismert mondás, miszerint: „Ember tervez,…
SOMIT TAVASZI TÁBOR

SOMIT TAVASZI TÁBOR

A 2022. évi második SOMIT rendezvény a Tavaszi tábor volt. A koronavírus járvány enyhülését és a korlátozások feloldását…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME