Benczédi Zsuzsa néni 31 éve él Svédországban, zenetanár, kórusvezető, akinek generációkon átívelő pályafutása példaértékű. Zsuzsa néni lelkesedése sosem fogy el, hiszen mai napig is aktívan vezeti úgy a Ljungby-i Magyar iskolát, mint a kóruspróbákat valamint előadásra készül fáradhatatlanul.

Bartos-Imreh Boróka: Zsuzsa néni immáron 31 éve lakik Svédországban, mi volt az a hajtóerő, amely arra késztette, hogy itt, a diaszpórában elkezdjen foglalkozni a magyar közösséggel?
Benczédi Zsuzsa: Zenetanári oklevéllel érkeztem Svédországba, hátam mögött 20 éves tanári tevékenységgel – így mint gyakorló zenepedagógus és nyelvoktató nagyon korán foglalkoztatott a gondolat, hogy a magyar közösséggel foglalkozzam, segítsem a magyar kultú­ránk megőrzésében, továbbadásában. Számomra nagyon fontos, hogy használjam az adottságaimat és úgy fejezzem ki szeretetemet, hitemet, hogy ezekkel szolgálok. Ezeket az értékeket a szülői házból hoztam. A kultúra és a zene egyaránt fontos szerepet tölt be az éle­temben, mert ahol a kultúra és az emberiség találkozik, csak jó dolgok születhetnek, mind­amellett stabilitást ad az ember életében, hogy tudja mit csinál – épít és másokat is felemel!

A kopjafa a Stockholmi Magyar ház udvarán. Benczédi Laci bácsi faragta a honfoglalás 1100. évfordulójának emlékére.

BIB: 1994–95-től tetszik tartani gyermekfoglalkozásokat, valamint magyart mint második nyelvet tanítani. Otthonról tetszett hozni a gyerekek iránti érdeklődést vagy itt alakult ki, látván hogy szükség van egy tanítóra?  
BZS: Svédországi pályafutásom kezdetén magyart tanítottam mint második nyelvet (Växjö és Alvesta településeken), 18 iskolába jártam ki, ahol egyénileg találkoztam a gyermekekkel. A következő évben megalapítottam a „Vasárnapi iskolát” abból a célból, hogy a gyermekek és a szülők megismerjék egymást és együtt éltessük, vigyük tovább magyar hagyományainkat.

BIB: Mi volt és mi a titka a lelkes hozzáállásnak, munkának?
BZS: Gyerekeket oktatni a világ legszebb dolga, de meg kell mondjam, nem könnyű idegenben anyanyelvi oktatással foglalkozni. Rengeteg munka, akarat, kitartás, ellenszél, küzdés, sokszor hálátlanság, közömbösség párosul e munkával. Én hoztam magammal fáradhatatlan munkaszeretetet, anyanyelvünk csodáját, gyermekdalaink, népdalaink, szépségét. Szeretek „kézműveskedni” (ha kell sütni, fözni), énekelünk, táncolunk, mondókázunk, mesélünk – és visszamesélünk, bábozunk, ünnepekre készülünk... és beszélünk, beszélünk csak „magyarul”.

BIB: A Ljungby-i kórus 25 éves, aminek Zsuzsa néni a mai napig büszke kórusvezetője. Úgy tűnik, Zsuzsa néni fáradhatatlan, mi volt és mi a célja a még mai napig működő Ljungby-i kórussal?
BZS: Egy templomozás alkalmával jött az az isteni sugallat, oly csodásan szólt a „hálaének” – mint szakember, ráéreztem, hogy itt kórust kell alapítani, olyan „énekanyag” van, ezt nem szabad kihagyni. Otthon, Homoródalmáson már alapítottunk egy 101 tagú kórust, tehát gyakorlatom volt! A közös éneklésnél csodálatosabb közösségteremtő erőt alig ismerünk. Az éneklés eleve nemesíti a lelket, s az, hogy közösen szépet tudunk teremteni, a közösségért való személyes felelősségvállalást is meghozza…. Az énekhang mindenki számára elérhető hangszer. Kórusunk rendszeresen próbál minden héten, csodálatos magyaros ruhákban énekelünk: klasszikus- és egyházi műveket, népdalokat stb. A 25 év folyamán énekeltünk: Växjöben, Lundban, Göteborgban, Helsingborgban, Sölvesborgban és Kristianstadban és persze Ljungbyben. A cél mindig az, hogy megmutassuk tehetségünket, tudásunkat, de legfőképpen az, hogy mások is részesüljenek a közös éneklés élményében, szépségében, mert:

„Nem elég csak magunknak dalolni, / jobb ha ketten összedalolnak, / aztán mind többen százan-ezren / amíg megszólal / a nagy Harmónia….” - (Kodály Zoltán)

BIB: Kéthetente tart Zsuzsa néni „Magyar Iskolát” a Ljungby-i magyar gyermekek számára. Hogyan szoktak zajlani a gyermekfoglalkozások?
BZS: A „Magyar iskolabéli” foglalkozásokra 2-10 éves korig lehet jelenkezni, mivel különböző életkorúak a gyermekek, az életkori sajátosságuknak megfelelő programot kell összeállítani – nem könnyű, mivel egyedül végzem e nemes munkát (néha 1-2 szülő besegít), meg kell találni az „arany-középutat”, hogy mindenkinek jó legyen és a következő foglalkozásra is visszajöjjenek. Én kb 15 percenként váltogatom a pedagógiai módszereket, hogy nehogy megunják!! (Nagyon hamar kimodják, hogy „det är tråkigt”!!!)

BIB: Esetleg van valamilyen tanács a fiatalabb generációnak, hogy lehet ezt majd tovább vinni, fenntartani amit Zsuzsa néni ilyen sokáig végbevitt a magyar gyerekekkel?
BZS: Előrebocsátom, hogy áldozatot követel mint minden tevékenység: időt, utazást, odafigyelést, felkészülést, önzetlen odaadást – ne felejtsük el, hogy mindezt „közmunkában” kell végezni, tehát semmilyen fizetség nem jár érte! – ezért nincs nekem segítségem, mert a mai világban ingyen sajnos senki sem áldozza fel a szabadidejét – díjazással, kitüntetéssel nem jár (legalábbis én soha sem kaptam), pedig sokszor jól esne a „nemzet napszámosainak”.  … és ne felejtsük el a család támogatását, mert nélkülük nem ment volna, mindannyian részt vesznek a magyar közösség munkájában – köszönet nekik!  
Az idén 31 éve, hogy Svédországban élünk, 28 éve hogy szolgálom a svédországi magyarságot, de lassan az én időm is lejár. Valamit ki kéne találni a fiatalok ösztönzésére.

A lámpás én vagyok. Világítok a sötétben. Utat mutatok. Nálam nélkül a vak is látó. Hát még ha a kormány nem sajnálná tőlem az olajat.  - (Gárdonyi Géza: A lámpás)