Eleink nagytiszteletű tudása és egyik nagyon fontos foglalatossága a régi fajta földmérés volt. II. József magyar király (kalapos király) 1786. február 10-én „kataszteri felmérésre vonatkozó rendeletet” adott ki. Erről Bogdán István levéltáros 1990-ben újra kiadott gyűjtésében olvashatunk. „Magyarországi hossz- és földmértékek 1601-1874” (155 oldal, Akadémiai Kiadó gondozása).

Ma már nem sokan tudjuk, a kataszter kifejezés a latin catastrum szóból ered, s körülbelüli jelentése fejadójegyzék. Az örök, s ingatlan föld megadóztatásánál került használatba. Jelentése gyakorlatilag felmérés, lajstromba vétel.
De hát mivel is kellett mérni, hogy a föld területi nagyságát egységesen, s pontosan meglehessen határozni? Részlet a királyi rendeletből: „a mérő láncznak tíz ölesnek kell lenni”. Így nyomban felmerül a kérdés; mennyi is az a tíz öl? Korábban – s utána is – természetesen sok hosszúságmérő eszköz volt forgalomban (pl. a régi magyar-, pozsonyi öl 1,9019 méter),
de ezt most szabványosították a rendelettel. A pozsonyi öl tehát eggyé vált a bécsi öllel, ami
körülbelül 1,9 méter (1,89648384000003). Egy négyszögöl így körülbelül 3,6 négyzetméter lett (3,59665095538126).
Az 1786-tól hivatalos és 1972-ig érvényben levő, úgynevezett kataszteri hold, vagy katasztrális hold igy 1600 négyszögöl lett (40x40=1600). Tehát például a négyszögletes, 40 x 40 öl (vagyis kb. 76 m x 76 m terület 75,8593536000012² = 5754,64152861 m²) ma 0,575464152861 hektárnak felel meg.
A király által megadott földmérőlánc hossza tíz öl, vagyis gyakorlatilag 19 méter volt (18,9648384). Ez nettóban értendő, erre rájött még a két végen a fogantyú. Ha egy négyszögletes földterület esetében négyszer kihúzták szélében és ugyanúgy hosszában, pontosan egy katasztrális holdat mértek föl. Előfordultak dupla mérőláncok is, amik pontosan húsz ölesek voltak. Akkor csak kétszer kellett kihúzni oldalakként a fenti egy holdhoz. E mérőláncokat általában a községházán, lakat alatt tartották, s nagy megtiszteltetés volt annak, aki mérhetett vele. Ezek a mérőláncok általában mindig 120 láncszemből álltak. Így tizenkét láncszem egy vagy két öl volt. Mindkét mérőlánc esetében az ősi hatos számrendszert használták. A láncszemek mindkét végükön karikára hajtott, kissé vastagabb (nem nyúló, de nem túl nehéz) drótból, gömbvasból álltak, amik egy közbenső, kissé nagyobb, lazán mozgó, extra karikával voltak összefogva. Aztán ezen a közbenső, extra karikán keresztül verték le a hegyes cöveket a földbe, ahol a kitűzött pont volt. A tíz öles lánc esetében az összekötő karika közepétől a következő összekötő karika közepéig pontosan 15,8 cm volt a távolság (15,804032, egy láncszem). Dupla lánc esetében dupla hossz, 31,6 cm (teljes nettó lánchossz 15,804032 x 120 = 1896,48384 cm vagy 31,608064 x120 = 3792,96768 cm).
De hogyan tudtak például kevesebbet, kisebb földdarabot mérni, s hogyan tudták egyáltalán a pontos derékszöget kijelölni, ami nagyon fontos a téglalap alakú földeknél? Egyszerű, minden hatodik és tizenkettedik karikánál volt egy félöles és egy egész öles jelölés, pl. egy bevésés vagy egy lemezlapocska formájában. A jelek a félöles és egyöles jelölésnél természetesen nem ugyanúgy néztek ki. Ezenfelül meg volt jelölve az ölek sorszáma is római számokkal egytől tízig. Általában lehetett további jelölés a 30., a 60. és a 90. láncszemnél, szintén megkülönböztető megoldással. Így láncszem számolgatás nélkül is mindig pontosan tudta az ember, hogy hol is tart. Például egy félholdas, értsd, fél kataszteri holdas, téglalap alakú földet, tíz öles lánccal a 25 x 32 szám segítségével tudtak kitűnően kimérni (25 x 32 = 800 négyszögöl, vagyis 2,5 lánc x 3 lánc és 24 láncszem).
A Püthagorasz-féle számhármasokat sokan ismerjük, alkalmasak a derékszög kijelölésére. Eleink a földmérőláncnál a 20, 48 és 52 (20+48+52=120) számhármast használták, ahol a 20. és a 48. láncszem között jött létre a derékszög, ha az ember a láncot mintegy körbe, karikára, végtelenre kapcsolta. A 20. és 68. láncszem is általában külön jelölve volt! Levert az ember egy cölöpöt a nullánál, majd a 20.-nál, utána amennyire tudta merőlegesen a 68.-nál (20+48). Végül az utolsó láncszem végét visszaakasztotta a nullán levő cölöpre. Így a lánc – a 68. láncszemnél levő cölöp ide-oda vitelével, aránylag feszesre kihúzva – a 20. és a 48. (68) láncszem között derékszöget alkotott. Mikor a földdarab négy sarka ki volt mérve, esetleg andráskereszttel is ellenőrizhették a derékszöget azáltal, hogy az átlóknak egyforma hosszúnak kellett lenni – ha bajlódni akartak e hosszú szakaszokkal.