Húshagyókedd a vízkereszttől tartó farsangi időszak utolsó napja. Franciául mardi gras, angolul shrove tuesday vagy fat tuesday – svédül Fettisdag vagy fett tisdag – mindegyik ugyanazt jelenti: kövér kedd.

Az igazi farsangi karneválok ideje az ünnepkört záró napokra esik: farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyó keddre. A „húshagyó” elnevezés az olasz eredetű karnevál szó tükörfordítása. Az elnevezés a latin eredetű carne (hús) és levare (elhagyni) fordítása. A karnevál eredetileg télbúcsúztató, tavaszköszöntő maskarás, zenés-táncos ünnep, amit ezen a napon tartottak, és még éjfél előtt befejeződött. A velencei karnevál utolsó napja.

A keresztény hagyomány szerint a nagyböjt kezdetét megelőző utolsó nap, húshagyó kedd éjszakáján véget ér a farsangi időszak. Valamikor a szombat estétől húshagyókedd éjfélig tartó időszakot farsang farkának nevezték, mikor is megengedett a torkosság, a zsírdúsabb ételek és az édesség „bővebb” fogyasztása. Ennek az időszaknak Európa-szerte egyik jellegzetes étele a fánk. Máshol palacsintát sütnek, a skandináv államokban egy főleg mandulamasszával, tejszínhabbal töltött zsemleszerűséget, melynek általánosan elfogadott neve a Semla.

Hamvazószerdától – ami a keresztény naptári évben a farsangi időszak utáni első nap – húsvétig tart a 40 napos nagyböjt. Hamvazó, mert a katolikus hagyomány szerint a misén a pap az előző évi szentelt barka hamujával keresztet rajzol a hívek homlokára.

Húsvétra készülődve elcsendesedünk, az evést is visszafogjuk. Nemcsak a húst hagyhatjuk el, hanem a nehéz, zsíros ételeket és az édességet is.

A katolikus időkben húshagyókedd volt az utolsó, bő és zsíros étkezést megengedő nap a húsvétig tartó negyvennapos böjt előtt. Ahogy a neve is mutatja, az volt a cél, hogy minél táplálóbb, bőségesebb, legalább hét fogásból álló étkezéssel valóban felkészülhessenek a 40 napos böjtre. A magas kalóriatartalmú ételek miatt lett ennek az eredetileg fehér keddnek (vit tisdag) neve kövér kedd (fettisdag; (fett tisdag). A hozzá fűződő hagyományok fennmaradtak azt követően is, hogy a reformációval a böjt szabályai eltűntek. A 19. században a nagyböjt előtti időszakban gyakori eledel volt a magas zsírtartalmú leves és a sertéskolbász. A desszertet – mivel ekkor adódott az utolsó lehetőség a tej, a tojás és a fehér búzaliszt fogyasztására – gazdaságos és ésszerű volt zsemle formájában elkészíteni. 

A „kövér napi” zsemlét (Fastlagsbulle), közismertebb néven zsíros keddi zsemlének (Fettisbulle) vagy egyszerűen zsemlének (Semla) nevezik. Semla – elnevezése a latin simila szóból ered, melynek jelentése finomliszt. És ez tökéletesen fedi is a lényeget, hiszen a sütemény tésztájának összetétele nagyjából ugyanaz, mint a kenyértésztáé, de finomliszttel készítve. A finnországi svédeknél a mai napig is semla a neve a közönséges zsemlének.

A múlt század elején Dél-Svédországban még közismert volt a Hetvägg, forró fal, vagy Fetägg, forró falat, mely mély tálban, forró tejjel tálalt – talán már kissé szikkadt – zsemle megnevezése. Az 1800-as években még nem került töltelék bele, csak némi fahéjjal, porcukorral szórták le. Hagyományosan a nagyböjt előtti, úgynevezett bikahétfőn fogyasztották őket. 

Svédországban a zsemlét általában tejszínhabbal és mandulamasszával töltötten fogyasztják. Sok helyen fennmaradt az a valószínűleg régi hagyomány is, hogy egy mélytányérba teszik a zsemlét, köré meleg tejet öntenek. Ez az úgynevezett „forró fal” Norvégiában és Dániában a mai napig is népszerű. A norvég és a dán fastlagsbullar mandula paszta helyett lekvárral és néha vaníliás krémmel töltött. Finnországban a mandulapépet ugyanúgy használják, mint Svédországban, de manapság gyakori a lekvár is.

A Skandináviában élő magyarok is jó étvággyal fogyasztják a mandulamasszával, tejszínhabbal töltött SEMLA zsemlét, de nem feledik a farsangi-, szalagos-, rózsa-, kitoló fánkot, meg a csörögét sem!

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Írta: Tóth Ildikó

 

Forrás: Internet